Egy kicsi mozgás (és alkohol) mindenkinek kell

Sokaknak örömet szerezhet több tudományos vizsgálat egybevágó eredménye: a mértékletes alkoholfogyasztás védi a szív és az erek egészségét.

Igaz, mint a legújabb tanulmány hangsúlyozza, csak akkor, ha rendszeresen mozgunk is hozzá.

Dr. Jane Pedersen dán kutató és munkacsoportja az Európai Kardiológus Társaság tudományos folyóiratának januári számában közli nagyszabású vizsgálatának eredményeit. Csaknem tizenkétezer, az együttműködésre önként jelentkező dán felnőttet vontak be a tanulmányba, olyanokat, akiknek eredetileg semmiféle szívpanasza, vérkeringési betegsége nem volt. Az első vizsgálat 1976-78-ban történt.

Valamennyi vizsgált személy Koppenhágában élt és kitöltött egy olyan kérdőívet, amelyben az alkoholfogyasztásra és a testmozgásra vonatkozó kérdések is szerepeltek. A részletes vizsgálatot mintegy 20 év múlva megismételték és azt elemezték, hogy miképpen alakult a vizsgált személyek egészsége, hányan lettek szívbetegek és a két évtized alatt hányan haltak meg, az illetők mennyit mozogtak rendszeresen és mennyi alkoholt fogyasztottak.

Az eredmények egyértelműen igazolták, hogy mind a férfiak, mind a hölgyek körében ritkább volt a szívinfarktus és jobbak voltak az életkilátások azoknál, akik rendszeresen, lehetőleg naponta sétáltak, gyalogoltak, kocogtak, bicikliztek, úsztak, tehát mozogtak.

Amikor kiszámolták az alkohol és a szívbetegségek kapcsolatára vonatkozó adatokat, az derült ki, hogy a heti szeszfogyasztás és az életkilátások között U-betűre emlékeztető összefüggés van. Az "U" baloldalának felső végén azok helyezkednek el, akik egyáltalán nem isznak alkoholt. Ezeknek a halálozása magasabb, mint azoké, akik mérsékelten, napi 1-2 deci bornak megfelelő alkoholmennyiséget fogyasztanak: ezek a személyek a betegségek gyakorisága, a halál kockázata szempontjából az "U" betű legalsó csúcsán vannak, a szív- és érrendszeri betegség rizikója is itt a legkisebb.

A statisztika szerint a csoport többi tagja a mind erősebben italozókat jelenti - ez az "U" jobboldali, fölfelé emelkedő szára. Ezen a minden szempontból bekövetkező halálozás (például szívhalál, májzsugor, baleset) kockázata a szeszfogyasztás növekedésével párhuzamosan meredeken emelkedik. A dánok között is a sokat ivók haltak meg a legtöbben és legkorábban. A legjobb egészségnek azok örvendtek, akik rendszeresen mozogtak és mérsékelten fogyasztottak szeszesitalt. A dán kutatók eredményei egybevágnak egy amerikai munkacsoport most közölt adataival, ezeket az egyik legtekintélyesebb szívgyógyászati folyóirat, a Circulation közölte.

Dr. Luc Djoussé és Dr. Michael J. Ganziano annak a hatalmas vizsgálatnak a dokumentumait elemezte, amelyikben 1981-től több mint 33.000 amerikai orvos vett részt. Egészségi állapotuk alakulását 23 éven keresztül folyamatosan követték és a most megjelent tanulmány azt ismertette, hogy milyen összefüggés volt a doktorok alkoholfogyasztása és a szívelégtelenség esetleges megjelenése között.

Az derült ki, hogy szívelégtelenség abban a csoportban következett be a legritkábban, amelyiknek tagjai rendszeresen, de csak mérsékelt mennyiségben ittak szeszt. Úgy tűnt, hogy a rendszeres, de nem sok alkohol a koszorúérbetegség kivédése szempontjából jelent kedvező hatást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!