Egészségmegőrzési program Hódmezővásárhelyen

Életkor szerinti egészségmegőrző programot dolgoztak ki Hódmezővásárhelyen.

A következő esztendőkben évi 150 millió forintot fordít a hódmezővásárhelyi önkormányzat a lakosság népegészségügyi mutatóinak javítására, egészségmegőrzésre, megelőzésre az Egészséges Vásárhely Program keretében, melyet csütörtökön fogadott el egyhangúlag a város közgyűlése.

A program hosszú távú célja, hogy javuljon a vásárhelyi lakosság egészségben eltöltött életéveinek száma és ezáltal életminősége, valamint, hogy fiatal felnőttkorra, a közösség lehető legszélesebb körében alakuljon ki egészségtudatos magatartás - mondta Lázár János polgármester. A lakosságot életkori és statisztikai sajátosságok alapján négy fő csoportra osztották, s számukra külön akcióprogramokat határoztak meg - közölte a politikus.

A szervezett oktatásban részt vevő gyermekek számára folytatódik a mindennapos testnevelésprogram, kiemelten foglalkoznak a túlsúlyos fiatalok problémáival, a komplex iskolaérettségi vizsgálatot egészségügyi szűréssel egészítik ki, a propagálják a nem kötelező védőoltásokat, az iskolai órarendbe beépítik az egészségtan tantárgyat, valamint tudatformáló, felvilágosító rendezvényeket szerveznek.

Az aktív korú lakosságnak egészségfejlesztő programokat, szív-érrendszeri, és anyagcsere-betegségekkel kapcsolatos szűrést szerveznek, a nők méhnyak- és emlőrákszűrésen, a férfiak prosztata-, szájüreg-, gége-, vastagbél- és végbéldaganatok megelőzésével kapcsolatos vizsgálatokon vehetnek részt.

A közszférában dolgozóknak évente kampányszerű szűrővizsgálatokat szerveznek, a tavaly indult, dohányzásról történő leszoktató-programot pedig kiterjesztik a teljes lakosságra. Ingyenes sport- és egészségnapot és mentálhigiénés szűréseket szerveznek. A nyugdíjasok körében pedig, a szűrővizsgálatok mellett, pszichoszociális és egészségállapot-felméréseket végeznek - számolt be a program részleteiről a polgármester.

A kórházi struktúra 2007-es átalakítását követően - amikor a hódmezővásárhelyi kórház aktív ágyainak jelentős részét elvesztette - bizonytalanná vált az intézmény sorsa. A kórház új profilt keres magának, a programnak köszönhetően a régió prevenciós centrumává válhat - hangsúlyozta Lázár János.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!