A túl sok alvás ugyanolyan veszélyes, mint a túl kevés?

Korábban halnak meg azok, akik az átlagos 8 óránál rendszeresen többet, vagy kevesebbet alszanak naponta, állítja egy brit tanulmány.

Mintegy tízezer felnőttet követtek nyomon Nagy-Britanniában 17 éven keresztül. A kutatók azt találták, hogy azok, akik a vizsgálat kezdetén kevesebbet aludtak, kétszer nagyobb eséllyel haltak meg szívinfarktusban vagy agyi katasztrófában (stroke), mint azok, akik kitartottak a napi 7-8 órás alvás mellett.

Másrészről akik 8 óránál rendszeresen többet aludtak naponta, szintén kétszer nagyobb eséllyel haltak meg más - nem szív- és érrendszeri betegségekben -, mint az átlagot követő csoport.

A Sleep című szakfolyóiratban közzétett tanulmány nem tér ki az okokra.

A krónikus alváshiányról már megállapították kutatások, hogy növeli a kardiovaszkuláris betegségek kockázatát. Alvás során regenerálódik szervezetünk, a vérnyomás és pulzusszám csökkenésével tehermentesíti a szívet a nappali feszültség után - magyarázta Jane E. Ferrie, a londoni University College kutatója, a követéses felmérés egyik vezetője.

Néhány kutatási eredmény azt is valószínűsíti, hogy a rövidebb alvásidő az étvágy és a vércukorszint szabályozási rendszerét is felborítja - közölte Ferrie.

Nem tisztázott még az sem, hogy a hosszabb alvásidő miért emeli a nem szív- és éreredetű halálozás kockázatát. Néhány orvosilag kezelendő állapot, mint a depresszió és a rák fáradtsággal jár együtt, de egyelőre nincs elegendő adat az összefüggések pontosításához.

A követéses vizsgálatban 1985 és 1989 között 9781, 35 és 55 év közötti brit felnőtt vett részt. Alvási szokásaikról a vizsgálatba lépés időpontjában, majd 5-6 évvel később szolgáltattak információkat. További 12 év elteltével újra ellenőrizték egészségi állapotukat a kutatás vezetői.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!