Megbüntethetik a túlterhelt kórházakat

Megerősítette a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), hogy amennyiben a fővárosi kórházak nem biztosítják az intenzív ellátásra szoruló betegek ellátását, pénzbírságot szabhatnak ki az érintett intézményekre.

"Megelégelte a tisztiorvosi szolgálat, hogy a fővárosi kórházak olykor mondvacsináltnak látszó okokra hivatkozva próbálják elutasítani az intenzív ellátásra szoruló betegeket. Január negyedikén körlevélben utasított az ÁNTSZ utód hivatala 22 fővárosi kórházat, hogy biztosítsák folyamatosan az intenzív ellátást" - írta meg szerdán a Népszava. A cikk szerint ha súlyos beteget kell elhelyezni a budapesti kórházakban, a mentők gyakran kerülnek patthelyzetbe, mert ahova az ügyeleti rend szerint vihetnék, onnan azt jelzik vissza, hogy nem tudnak beteget fogadni. Bár magyarázatként egészen változatos indoklások születnek, a lapnak nyilatkozó egyik főigazgató szerint köztudott, hogy a probléma alapját valójában a szakemberhiány jelenti. Egész egyszerűen nincs elég orvos és ápoló az intenzív osztályokon lévő ágyak működtetéséhez.

Komoly büntetéssel sújthatják a fővárosi intenzív osztályokat, ha nem fogadják a betegeket
Komoly büntetéssel sújthatják a fővárosi intenzív osztályokat, ha nem fogadják a betegeket

A Népszava értesülései szerint az NNK által a tisztifőorvos nevében kiküldött levélből kiderült, hogy amennyiben megteltek az intenzív osztályok, úgy a kórházak "maguk kötelesek gondoskodni a saját ellátási területükhöz tartozók intenzív ellátásáról." Amennyiben pedig az ellenőrök olyan esetet fedeznek fel, amikor az intézmények alaposabb indok nélkül utasították vissza intenzív ellátásra szoruló betegek fogadását, úgy 500 ezer forintos bírságot szabhatnak ki emiatt.

"Január első napjaiban az intenzív ellátást nyújtó fekvőbeteg-osztályok telítettsége jelentősen megnövekedett, ezért a folyamatos és biztonságos betegellátás biztosítása érdekében január 4-én arra kötelezte Budapest és Pest megye valamennyi, az intenzív ellátás szakmában fekvőbeteg-szakellátási kapacitással rendelkező egészségügyi szolgáltatóját, hogy szükség esetén ne csak a saját ellátási területükhöz tartozó betegeket fogadják, hanem bárkit, aki a térségből érkezik és intenzív ellátást igényel, ezzel elosztva a megnövekedett terhelést" - közölte az NNK csütörtökön az InfoRádió megkeresésére. A központ megerősítette, hogy arról is tájékoztatták az intézményeket, ha ezt nem teljesítik, akkor pénzbírságot is kaphatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Délelőttig nagyrészt borult lesz az ég és hazánk több pontján fordulhat elő csapadék: zömmel havas eső, kisebb havazás formájában, de délkeleten végig az eső lehet a jellemző. Utána az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott még helyenként továbbra is előfordulhat gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, és megszűnik a csapadék. A légmozgás nagyrészt mérséklődik, de északkeleten az északkeleti, délnyugaton a keleties szél marad élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig enyhébb az idő.Késő este -5, +3 fok valószínű. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!