Dolgok, amelyeket a macskád közölni akar veled

Olykor-olykor még a legtapasztaltabb macskagazdit is meg tudja lepni valamilyen különös viselkedéssel a cicája. A viselkedés mögött azonban a legtöbb esetben biztosan meghúzódik valamilyen kiváltó ok.

„A macskákat nem olyan egyszerű megérteni, mint a kutyákat” – mondják a szakértők, ennek oka pedig, hogy a macskák sokkal önállóbb, önfejűbb állatok. Elsőre különösnek tűnő viselkedésük mögött azonban van logika, és ha elég időt töltünk együtt kedvencünkkel, szépen lassan – ha nem is profi szinten – érteni fogjuk a „szavait”.

A macskák rendkívül kreatívak, ha rosszaságról van szó. Természetesen mindenkivel megeshet, hogy valamilyen fontos elfoglaltság miatt éppen nincs annyi ideje cicájával foglalkozni, ám jó, ha tudjuk, hogy a macskák az ilyen esetekben nem túl elnézőek. Ha macskánk unatkozik, akkor biztosan tudtunkra fogja valahogy hozni: változatos dolgokat lökdöshet le például a polcról, vagy kikaparhatja a virágágyást. Tudja ugyanis, hogy az ilyen és ehhez hasonló pusztítások reakciót váltanak majd ki belőlünk. De az sem ritka, hogy figyeleméhségük a kora reggeli órákban tör rájuk, amit aztán eszement nyávogással és őrjöngéssel hoznak majd a tudtunkra. A macskák alapvetően éjszakai állatok: a kora reggeli vagy hajnali ramazurival azt szeretnék a tudtunkra adni, hogy ideje lenne felkelni nekünk is.

Képek forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.