A leghasznosabb kütyü vérbeli kutyatartóknak

A gazdik egyik leggyakoribb félelme, hogy kutyájuk elszökik otthonról, ami után ki tudja, megkerülnek-e még valaha. Az ilyen esetekre fejlesztették ki a mobil nyomkövetős nyakörvet, amelyet a gyakorlatban próbáltunk ki.

A hazai webáruházak közül több is forgalmazza már a Tractive fejlesztését. Az osztrák cég kifejezetten állatok nyomkövetésére alkalmas kütyük fejlesztésére specializálódott, így árul normál testű kutyákra, macskákra, nagytestű kutyákra szánt nyomkövetőt, valamint egy terepszínű, vadászati célra optimalizált terméket is. A közelmúltban a Tractive Classic névre keresztelt, első generációs, kutyákra tervezett modellt próbáltuk ki.

Milyen SIM-kártya kerüljön a nyakörvbe?

Melyek a legokosabb kutyafajták a világon? Részletek itt.

A kütyüt roppant egyszerű beüzemelni, még arra sincs szükség, hogy külön SIM-kártyát vegyünk hozzá valamelyik szolgáltatónál, mivel gyárilag tartalmaz egyet, amit egyébként ki sem lehet belőle szedni. Elegendő tehát felkeresni a Tractive honlapját, bepötyögni a saját eszközünk azonosítószámát, és elvégezni a regisztrációt az első használat előtt. Ezután már kapcsolódik is a mobilhálózathoz - azt persze nem tudjuk, hogy itthon melyik szolgáltatóéra.

Ahhoz, hogy használni tudjuk a nyomkövetőt, fel kell telepíteni a Tractive ingyenesen letölthető, okostelefonos alkalmazását, azon keresztül lehet elvégezni a beállításokat. E ponton éri kellemetlen meglepetés a mit sem sejtő felhasználót, a nyomkövetés aktiválásához ugyanis előfizetési díjat kérnek.

A nyomkövetős nyakörv baj esetén segíthet megtalálni elveszett kedvencünket
A nyomkövetős nyakörv baj esetén segíthet megtalálni elveszett kedvencünket. Fotó: Tractive

Évente kifizethetjük a kütyü árát

Az éves használatért 16 ezer forintot, azaz gyakorlatilag a GPS-nyakörv vételárával azonos előfizetési díjat szed a Tractive. Tovább rontja a helyzetet, hogy nincs mód arra sem, hogy csupán egy hónapra fizessünk elő, például nyáron, amikor esetleg idegen helyekre utazunk a kutyával. Az üzemeltetők egy összegben kérik a teljes sápot, hiába van feltüntetve forintban az egy hónapra eső költség, kizárólag teljes évre lehet előfizetni, ami kapásból megduplázza a teljes kutya- vagy macskakövetésre szánt beruházást.

De tényleg jól követi a kutyámat?

Persze a kutya családtagnak számít, így a költségeken önmagukban nem akadunk fenn, ráadásul az előfizetés révén akár egy külföldi utazás során is működni fog a GPS-követő, méghozzá 150 országban. Az applikáción kívül az állat mozgását számítógépen böngészőből, a Tractive honlapján belépve is lehet követni. Itt is és az appban is váltogathatunk, hogy a kevesebb adatforgalmat generáló vektoros térképen vagy műholdképpel bővített Google-térképen szeretnénk-e éppen látni a kutyánk helyzetét. Az utóbbi nyilván a kutatás során jön jól, mert láthatóvá teszi azokat a tereptárgyakat, amelyeket a térképen nem jelölnek.

A Tractive ezen nyomkövetője a belső vevőegységével GPS-koordinátákat gyűjt, emellett pedig valószínűleg a mobilhálózat cellainformációit is felhasználja az aktuális pozíció meghatározásához. Sajnos a pontosság gyakran még azonos területen belül is változó. Nyilván nem ideális szűk utcában használni, magas házak között, de még kertvárosi környezetben is gyakran csökkent tíz-tizenöt méter körülire a pontosság, ez pedig egy kisebb kert mérete.

Az alkalmazásban ugyan meg lehet adni egy virtuális kerítést (valójában egy térképen kijelölhető kerek területet), aminek elhagyása esetén a nyakörv riasztást küld a telefonunkra, ez azonban nem működött tökéletesen. Előfordult például, hogy a kennelben alvó kutya esetében jelzett a rendszer, hogy az állat elhagyta a kertet. Összességében nem érdemes arra számítani, hogy néhány méteres pontossággal megmutatja a kutya helyzetét az eszköz, legfeljebb arról tud tájékoztatni, hogy egy adott - 20-40 méteres sugarú - területen belül tartózkodik valahol.

Kétnaponta kell tölteni

Bár a régebbi mobilok akár egy hétig is folyamatosan működtek egy töltéssel, ugyanez viszont a Tractive kutyanyakörvéről nem mondható el: a GPS-antenna használata és a mobilhálózati kommunikáció nagyon gyorsan meríti a telepet. Ha a kutya egész nap a kertben van, és egyáltalán nem kell aktiválni a folyamatos követést, akkor is kétnaponta kell tölteni a nyakörvet. Ha pedig húsz-harminc percen át használjuk a precíz, folyamatos követést, akkor estére már biztosan fel kell tölteni az akkumulátort.

Nem tűnt túlságosan bizalomgerjesztőnek a kütyü bármilyen normál nyakörvre felfűzhető tartója sem, mivel arra csak bepattanással lehet rögzíteni az eszközt. Ezzel együtt még sohasem esett le a kutyáról, viszont gyakran megtörtént, hogy a nyomkövető hátulról előre vándorolt, habár így is működött rendesen.

Bármennyire is praktikusak, a visszahúzható pórázok nem teljesen veszélytelenek a kutyára nézve. Részletek itt.

Egy vérbeli kutyatartó valószínűleg nagyon tud értékelni egy ilyen kütyüt, de még egy ilyen vásárló számára is problémás lehet a rövid üzemidő. Emellett önmagában nem lenne még probléma, hogy a nyakörvet csak előfizetési díjért cserébe lehet használni, de egy néhány hónapos próbaverzió azért nem ártana az alapcsomaghoz, hogy ne érezze magát átverve a vásárló. Szintén ildomos lenne havi fizetést is lehetővé tenni az éves mellett, hogy ne tűnjön lehúzásnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők nagyrészt összeesnek, és nagy területen kiderül az ég. Főleg az északkeleti harmadban azonban továbbra is előfordulhat záporos csapadék. Az északi, északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon olykor élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +5 fok között valószínű, de a felhős tájakon ennél enyhébb idő, míg a hidegre hajlamos helyeken néhol gyenge fagy is lehet. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra