Szomorú hír jött az óceánokról

Csaknem kétszeresére gyorsult az óceánok felmelegedésének üteme 2005 óta. Tavaly például már az óceánok felszínének több mint ötödén tapasztaltak jelentős hőhullámot – derült ki a Kopernikusz éghajlatváltozási szolgálat friss jelentéséből.

Az óceánok az 1960-as évek óta folyamatosan melegednek. 2005 óta négyzetméterenként 1,05 watt a hőelnyelésük, szemben az azt megelőző évtizedekkel, amikor ez az érték 0,58 watt volt négyzetméterenként – ismertette Karina Von Schuckmann óceánkutató.

bálnák úsznak egy olvadozó jégtábla mellett
Az óceánok az 1960-as évek óta folyamatosan melegednek. Fotó: Getty Images

Komoly veszélyekkel kell szembenéznünk

A Föld 70 százalékát borító óceánok állapota nagy mértékben befolyásolja a szárazföldek éghajlatát is. A magasabb vízhőmérsékletek következtében gyakoribbá válnak a pusztító viharok, amelyek súlyos árvizeket is előidéznek.

Az óceánok felmelegedésének velejárója továbbá a tengereken tapasztalható kánikulák megsokszorozódása is: 2023-ban a tengerfelszín 22 százalékán fordult elő legalább egyszer szélsőséges hőhullám. Ezeknek a hőhullámoknak az időtartama pedig jellemzően egyre hosszabb: 2008 óta az évi átlag 40 napra emelkedett a korábbi 20-ról.

Van, ahol már állandó a hőség

A jelentésből kiderült az is, hogy a Jeges-tengerhez tartozó Barents-tengerben a tengerfenék a jelek szerint már az állandó hőség állapotába került. A Spanyolországhoz tartozó Baleár-szigetek partjainak közelében pedig 2022 augusztusában rekordmagas vízhőmérsékletet rögzítettek, 29,2 Celsius-fokot, amelyre 40 éve nem volt példa. A kutatók azt is kimutatták, hogy ugyanebben az évben a tengeri hőhullám a Földközi-tenger felszíne alatti 1500 méteres mélységben is éreztette hatását.

A víz felmelegedése miatt a tengeri élőlények gyakran elvándorlásra kényszerülnek vagy tömegesen elpusztulhatnak, károsodnak az ökoszisztémák, és a táplálékok eloszlásában is zavarok keletkezhetnek. A felmelegedés emellett a halak szaporodásának is árthat, ennek pedig a halászatra is negatív következménye lehet – mutatott rá Von Schuckmann.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.