Jobb, ha nem eszel ezekből a halakból

Nem ajánlják a szakértők a Sajóból kifogott halak elfogyasztását, mégpedig a bennük kimutatott arzéntartalom miatt. A kis koncentrációban történő, de hosszan tartó arzénbevitel ugyanis komoly egészségi kockázatokkal járhat.

A rendelkezésre álló információk, illetve a laboratóriumi vizsgálatok alapján nem javasolja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Sajóból kifogott halak elfogyasztását – közölte a hatóság a weboldalán. Mint írták, bár akut kockázat nem áll fenn, és a határértékkel szabályozott toxikus nehézfémek esetében is negatívak az eredmények, a halakban kimutatott arzéntartalom miatt mégis indokoltnak tartják az elővigyázatosságot.

műanyaggal szennyezett hal
A kis koncentrációban történő, de hosszan tartó arzénbevitel komoly egészségi kockázatokkal járhat! Fotó: Getty Images

Ennyi arzén van a Sajóból kifogott halakban

Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület hívta fel a Nébih figyelmét a hírre, amely szerint a szlovák hatóság arzénszennyezettség miatt megtiltotta a Sajóból kifogott halak elfogyasztását. A Nébih haladéktalanul felvette a kapcsolatot a szlovák élelmiszer-ellenőrzésért felelős hatósággal, majd mintát vett a Sajó határhoz közeli részéből származó növényevő és ragadozó halakból, hogy a szakértők megvizsgálhassák a toxikus nehézfémek jelenlétét.

A laboratóriumi mérések határértékkel szabályozott toxikus nehézfémet (ólmot, higanyt, kadmiumot) nem mutattak ki a kifogott halakból. Az Európai Unióban az arzénszennyezettséggel kapcsolatban azonban nincs meghatározva a halak esetében vonatkozó határérték. Jelenleg egyeztetési szakaszban van egy rendelettervezet, amely megállapítana egy maximális szintet az arzénnal kapcsolatban az édesvízi halakra is, a hatósági minták azonban így egyelőre nem minősíthetőek.

A Sajóból kifogott halak esetében ugyanakkor elmondható, hogy az idősebb, növényevő egyedekben mért arzéntartalom meghaladta a tervezet szerinti határértéket. A fiatalabb, ragadozó halak mintái határértékhez közeli, vagy azt kismértékben meghaladó arzénmennyiséget tartalmaztak” – olvasható a közleményben.

Fontos tudnivalók

Kiemelték ugyanakkor, hogy a halhús nem tartalmaz olyan mennyiségű arzént, amely akut mérgezést okozna, a kis koncentrációban történő, de hosszan tartó arzénbevitel azonban már egészségügyi kockázattal járhat. Ezért az újabb értesítésig a szakértők azt ajánlják, hogy mindenki mellőzze a Sajó halállományának étkezési célú felhasználását.

A Nébih egyébként a továbbiakban is figyelemmel kíséri a nemzetközi és hazai eseményeket. Érdemi változás esetén pedig megismétli a vizsgálatokat.

A környezetben való általános elterjedtsége miatt, kis mennyiségben ugyan, de mindenki szervezetébe bekerül az arzén. A terhelés mértéke elsősorban a táplálkozási szokásokkal függ össze. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) adatbázisa szerint a gabona- és rizsalapú termékek, a tej és a tejtermékek, valamint az ivóvíz teszik ki az európai fogyasztók szervetlen arzén bevitelének nagy részét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.