Nébih: újra szabad halat enni a Sajóból – Folyamatosan mérik a méreganyagok szintjét

Nem jelent akut kockázatot a nehézfém-szennyezettség a Sajóból kifogott halak húsában – közölte szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Mint azt megírtuk, először 2024-ben adott ki figyelmeztetést a hatóság, hogy a Sajóból kifogott halak fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet. Elsőként akkor az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület jelezte, hogy a szlovák élelmiszer-ellenőrzésért felelős hatóság arzénszennyezettség miatt megtiltotta a Sajóból kifogott halak fogyasztását. A Nébih rögtön reagált is a jelzésre, és a kapott információk, valamint a laborvizsgálati eredmények alapján döntött a folyóból származó halak fogyasztása elleni javaslatáról.

A Sajó folyó halai mérgező hatása

A szerdai közlemény szerint a bejelentés óta eltelt másfél évben a Nébih szakemberei több ízben is vizsgálták a Sajóból kifogott növényevő és ragadozó halak húsának toxikus nehézfémtartalmát. A hatóság laboratóriumában 26 minta vizsgálatát végezték el, továbbá 12 minta szervetlenarzén-vizsgálata külföldi laboratóriumban történt. A mérések határértéket meghaladó toxikus nehézfémet (ólmot, higanyt, kadmiumot, arzént) nem mutattak ki a kifogott halakból.

A Nébih korábban rámutatott: a halhús nem tartalmaz olyan mennyiségű arzént, amely akut mérgezést okozna. Az alacsony dózisú, de hosszan tartó arzénbevitel is előidézhet azonban egészségügyi problémákat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége (IARC) a szervetlen arzénvegyületeket 1-es kategóriájú karcinogénként, azaz rákkeltő anyagként tartja számon. Ezenkívül a hosszú távú arzénmérgezés kiválthat bőr- és körömelváltozásokat, tartós torokfájást és emésztési zavarokat egyaránt.

Borítókép: MTI/Máthé Zoltán

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!