Idén már kétszer akadályozták meg inváziós halfajok betelepítését

A Nébih közleménye szerint inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat.

Az idén már két esetben tiltotta meg inváziós halfajok, például ezüstkárász telepítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a magyarországi nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken. Emellett a halőri szolgálat 2024-ben már hat alkalommal indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével összefüggő szabálysértések miatt.      

A közlemény szerint a Nébih ÁHSZ egyik kiemelt feladata a haltelepítések szabályosságának, valamint az állománypótlásra szánt halak nyomon követhetőségének ellenőrzése. A tavaszi időszak a tógazdaságok számára a tavak benépesítésének kezdetét jelenti, hiszen a haltermelők az általuk megtermelt halak egy részét a telelőtavakból ekkor telepítik a halgazdálkodási vízterületekbe.    

nébih
Ezüstkárászok. Fotó: Getty Images

A hatóság legutóbb április közepén tartott ellenőrzést a Tisza Fegyvernekhez közel eső szakaszán, ahol a halgazdálkodásra jogosult az előzetes bejelentése szerint 3711 kilogramm egynyaras ponty kihelyezését tervezte. A helyszínre 3 halszállító autó érkezett, 8 tartály hallal, amelyből az állami halőrök 2 tartálynyi hal tömegét mérték le.    

A mérlegelésnél kiderült, hogy a vizsgált két tartály tartalma összesen 562 kilogramm volt, amelyből 98,95 kilogrammot idegenhonos halfajok, többségében inváziós ezüstkárász, valamint amur, razbóra és törpeharcsa egyedek tettek ki. Ez utóbbiak szelektálása után telepítették a 2 tartálynyi halállományt. Az állami halőrök a fennmaradó tartályokban is jelentős mennyiségű inváziós halat találtak, ezért természetvédelmi okok miatt a további telepítést megtiltották.    

A Nébih arra hívta fel a halgazdálkodásra jogosultak figyelmét, hogy az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése jogszabálysértés, amely 500 ezertől 5 millió forintig terjedő halgazdálkodási bírságot von maga után. Ráadásul az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tilalmak és kötelezettségek megszegése inváziós bírság kiszabásával is jár, amelynek mértéke az okozott kár függvényében 100 ezer forinttól 20 millió forintig terjedhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!