Megszületett Magyarország első állatvédelmi kódexe

Megszületett Magyarország első állatvédelmi kódexe: a kezdeményező Állatorvostudományi Egyetem mellett az okmányt 14 másik szervezet, köztük az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Állatorvosi Kamara, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert aláírta az állatok világnapja alkalmából.

Nagy-Britannia törvénybe foglalja, hogy képesek érzelmekre a gerincesek, vagyis "mindazok az állatok, amelyeknek gerincvelőjük van".

Az Állatvédelmi Kódex egységben született meg az Állatorvostudományi Egyetem, a tudományos élet képviselői, a legkülönbözőbb kormányzati szervek és a civil szféra tagjai, valamint az önkéntes állatvédők támogatásával - mondta el Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora. A szakember hangsúlyozta, hogy egy olyan állatszerető, értékelvű közösség született, amelynek tagjai önkéntes elkötelezettséget vállalnak a szakmai alapokon és együttműködéseken nyugvó állatvédelem mellett.

Sótonyi Péter arról is beszélt, hogy a kódex nemcsak a társállatokra, hanem valamennyi állat védelmére alakult meg. Szerinte ahhoz, hogy a kódexben leírtak teljes egészében teljesüljenek, maradéktalan összefogásra van szükség.

A kódex nemcsak a társállatokra, hanem valamennyi állat védelmére alakult meg.
A kódex nemcsak a társállatokra, hanem valamennyi állat védelmére alakult meg. Fotó: Getty Images

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos leszögezte, hogy a kormányzat kiemelt feladatként tekint az állatvédelemre . "A cél az, hogy öt éven belül Európa élmezőnyébe tartozzunk az állatvédelem területén is" - mondta. Emellett arra buzdított minden állatvédelemmel foglalkozó állami, szakmai és civil szervezetet, hogy csatlakozzanak az Állatvédelmi Kódexhez, és lépjenek fel közösen az állatok jóllétét előtérbe helyező szövetség mellett.

Ők az aláírók

Az Állatvédelmi Kódexet az Állatorvostudományi Egyetem kezdeményezésére az Agrárminisztérium részéről a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, továbbá az Országos Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Magyar Állatorvosi Kamara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Fővárosi Állat- és Növénykert, az Országos Magyar Vadászati Védegylet, a Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft., a NOÉ Állatotthon Alapítvány, az Állatmentő Szolgálat Alapítvány, a Hangya Közösség, az Ebugatta.hu, a Kutyabarat.hu, valamint a Hunland Trans Kft. írta alá.

A kódexet aláírhatja minden állatokkal foglalkozó, valamint állatokról kommunikáló magyarországi szervezet, amely magáénak érzi és elfogadja a dokumentumban foglaltakat. Az okmány szövege itt olvasható el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.