Az apokalipszis lovasává lépnek elő az invazív fajok

Az invazív fajok veszélyére és a velük szembeni tétlenség súlyos következményeire figyelmeztet egy új szakértői tanulmány.

Az invazív fajok jelentette "sorscsapás" elleni hatékonyabb fellépést szorgalmaz a Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatás Kormányközi Platform (IPBES) nevű kormányközi független szervezet friss jelentése, miközben "egyre szűkül a fellépéshez adott időablak" - hangsúlyozta hétfőn a szervezetnek dolgozó több szakértő és tudós.

Alvajáróként menetelünk egy egysíkú világ felé

Az ENSZ égisze alatt dolgozó nyolcvanhat nemzetközi szerző által négyévi munkával összeállított kiadvány felhívja a figyelmet arra a súlyos veszélyre, amelyet az ember által telepített fajok jelentenek a természetes környezetükön kívül mind a természetre, mind az életminőségre a Földön. Ez a régóta alábecsült jelenség a jövőben tovább erősödik, ha nem tesznek semmit ellene - vonták le a következtetést a szerzők, akik úgy vélik, hogy van még idő cselekedni, de mindent meg kell tenni a cél érdekében.

esőerdő
Komoly problémára hívták fel a figyelmet az IPBES szakemberei. Fotó: Getty Images

A biológiai inváziók "az apokalipszis öt lovasának egyikévé váltak (...), amely egyre gyorsabban sújt le a világra" - fogalmazott Inger Andersen, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) igazgatója, és felszólította a döntéshozókat: "dolgozzanak ki ajánlásokat a növekvő fenyegetés elleni fellépéshez".

"A hatóságok eddigi be nem avatkozási politikája miatt alvajáróként menetelünk egy McDonald's módjára egysíkúvá váló természet felé, ahol az invazív fajok a világ több részében uralkodóvá váltak" - véli Alexander Lees, a Manchesteri Egyetem biodiverzitás-szakértője.

"A létünket fenyegető veszélyek és az előre látható változások üteme még ennél is aggasztóbb gyorsasággal nőnek, míg az ellenük való fellépésre alkalmas időablak egyre szűkül. Mi pedig nem teszünk mást, mint egyre kikapcsoljuk az ébresztőórát" - mondta John Spicer, a plymouth-i egyetem tengerbiológia-szakértője.

"Még korlátozhatjuk az egzotikus invazív fajok jelentette veszélyt, de ehhez nemzetközi és ágazatközi együttműködésre, a kormányok politikai akaratára és jelentős erőforrásokra van szükség"- fejtette ki Piero Genovesi, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) keretében működő invazív fajok tudományos és politikai szakértői globális hálózatának (ISSG) elnöke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, délutántól, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 18 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?