Szellentésadót vezetnek be a dánok a klímaváltozás ellen

A világon elsőként megadóztatják Dániában 2030-tól az állattartó gazdákat a szarvasmarhák, disznók és bárányok által a légkörbe juttatott üvegházhatású gázok mennyisége alapján.

Az intézkedés is hozzájárul ahhoz, hogy az 1990-es szinthez képest 70 százalékkal tudják csökkenteni 2030-ra az üvegházhatású gázok kibocsátását – közölte Jeppe Bruus adóügyi miniszter. Egy tonna szén-dioxidnak megfelelő üvegházhatásúgáz-kibocsátás után 2030-tól 300 dán koronát (16 ezer forint) kell majd fizetniük az állattartóknak, 2035-től pedig ezt 750 koronára (40 ezer forint) emelik. A 60 százalékos adójóváírások nyomán azonban a tényleges adóteher 120 dán korona (6 ezer forint) lesz tonnánként, majd 300 korona (16 ezer forint) 2035-től.

Dánia, szarvasmarha, tehenek, mező, szélerőművek a háttérben
Dániában mintegy másfél millió szarvasmarhát tartanak a gazdák. Fotó: Getty Images

Bár a légkörbe kerülő szén-dioxid elsősorban a klímaváltozásban játszott szerepe miatt kap nagy figyelmet, a metán nagyjából 87-szer több hőt nyel el húsz év alatt az amerikai óceán- és légkörkutatási hivatal szerint. 2020 óta különösen gyorsan emelkedett a légkörbe bocsátott metán mennyisége a szeméttelepek, a földgáz- és kőolajkitermelő rendszerek és a haszonállatok révén. Utóbbi az emberi tevékenység okozta metánkibocsátás mintegy 32 százalékáért felelős az ENSZ adatai szerint.

Dániában egy átlagos szarvasmarha 6,6 tonna szén-dioxidnak megfelelő üvegházhatású gázt bocsát ki évente. A dán statisztikai hivatal adatai szerint 2022-ben csaknem másfél millió szarvasmarhát tartottak az ország területén. A dán adóügyi miniszter elmondta, az új adónak köszönhetően nagy lépéssel közelebb kerülnek ahhoz, hogy Dánia klímasemlegessé válhasson 2045-re. Hozzátette: elsőként vezetnek be valós karbonadót a mezőgazdaságban, és remélik, hogy más országok is csatlakoznak majd.

Egy 2021-ben közölt tanulmány szerint segíthet mérsékelni a szarvasmarhák által kibocsátott metán mennyiségét, ha takarmányukba hínárt is kevernek a gazdák.

Az ügyben hétfőn este született megállapodás a kormány és az állattartó gazdák képviselői között. A szakmai egyeztetéseken részt vevő, legnagyobb dán környezetvédelmi szervezet történelmi kompromisszumnak nevezte az adó bevezetését. A szervezet vezetője, Maria Reumert Gjerding kiemelte, hogy az új karbonadó megalapozza az élelmiszeripar átrendeződését 2030 után. Az adóról szóló tervezetet még jóvá kell hagynia a dán parlamentnek, de ez várhatóan akadálytalanul meg fog történni a kérdésben kialakult széles körű konszenzus miatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon és a középső vidékeken nagyobbrészt is derült égbolt várható, keletebbre viszont felhők képződnek - illetve sodródnak a térség fölé északkelet, észak felől - , és belőlük előfordulhat helyenként záporeső, esetleg hózápor. Az északias irányú szél a legtöbb helyen mérséklődik.Késő estére 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +4 fok között alakul, de a hosszabb ideig derült, szélvédett fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb lesz. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!