Káprázatos jelenséget fotóztak a Balatonnál

A levegő lényegesen hidegebb volt, mint a víz, így a gőzölgő Balatonban lehetett gyönyörködni hajnalban.

Ritka, de igen látványos jelenségnek lehettek szemtanúi azok, akik kedden a hajnali órákban a Balaton partján sétálva nézték meg a napfelkeltét. Az Időkép fotói alapján a víz és a levegő közötti hőmérséklet-különbség szemmel látható volt.

A tó feletti gőz érthető annak tudatában, hogy Keszthely térségében például 4 fok körüliek voltak a minimumok, míg a Balaton vize nagyjából 17 fokos. A jelenséget csak a part közelében, a szélvédett helyeken lehetett megfigyelni.

A Balaton térsége éppen a tó melegítő hatása miatt még a legenyhébb régiónak számított a hét elején, a nyugati határnál és északkeleten is sokfelé fagyott, kaparni kellett a kocsik ablakát indulás előtt - olvasható a beszámolóban. A fürdést azonban már senkinek sem javasolják a tóban, mert a víz ugyan melegebb lehet a levegőnél, de semmiképpen sem mondható kellemes hőmérsékletűnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!