Visszeres panaszok - új segítség egy régi problémára (x)

A visszeres panaszok, a seprűvénák megjelenése, a nehézláb-érzés, a lábdagadás, a visszeres fájdalom sokszor banális problémának tűnnek, és már-már a rohanó élet természetes velejárójaként tekintünk rájuk. Holott az elhanyagolt visszeres betegség akár súlyosabb állapotba is torkollhat, érdemes ezért idejében megfelelő kezelést keresni.

Leginkább veszélyeztetett: középkorú nők

A visszeresség hazánk lakosságának 20-30 százalékát érinti, az első problémák sokszor már fiatal korban elkezdődnek, 50 éves kor fölött pedig már minden második embernek vannak kisebb-nagyobb panaszai. Kialakulásában szerepet játszanak öröklött tényezők, de az állandó megterhelés, az álló foglalkozás is ront rajta, sok esetben pedig terhesség alatt kezdődik vagy válik nyilvánvalóvá.

A probléma gyökere a vénákban pangó vér

A visszeres panaszok fő okozója a lábakban pangó vér, a kitágult vénákban a keringés nehezítettsége. A vénák fala a verőerekéhez képest sokkal vékonyabb, a fokozódó nyomásnak kevésbé tudnak ellenállni, kitágulnak és kanyargóssá válnak. Az emelkedett nyomás emellett a vizenyő keletkezésének is kedvez, és tovább fokozhatja a kellemetlen nyomás- és nehézláb-érzést. A nyár közeledtével egyébként is könnyebben vizenyősödik a lábunk, ilyenkor a visszeres panaszok is fokozódnak. Ráadásul nyáron a visszértágulat miatt láthatóvá váló vénák még egyéb panasz hiányában is zavaróak lehetnek.

A visszeresség nem kozmetikai probléma

A pókhálóvénák megjelenését elsősorban kozmetikailag tartjuk zavarónak, holott a seprűvénák megjelenése arra utal, hogy a visszérbetegség folyamata elindult, és megfelelő odafigyelés, kezelés nélkül idővel súlyosabb panaszokat is okozhat. Már a betegség kialakulásától kezdve érdemes olyan kezelést alkalmazni, amely segít a meggyengült falú vénák tónusának erősítésében, fokozza a vénák falában levő izomsejtek összehúzódását. Mivel a visszeresség általában generalizált probléma, a felszíni látható vénák mellett sokszor a mélyvénák is érintettek, a helyi kezelés (gélek) helyett vagy mellett érdemes szisztémás, szájon át szedett készítményt alkalmazni.

Diozmin: szisztémás hatóanyag a visszeres panaszok ellen

A diozmin tartalmú készítmények egyik fő hatása éppen a vénák tónusának fokozása. Emellett növelik a kapillárisok ellenállását, védenek a vizenyő kialakulása ellen. Enyhítik a visszeres fájdalmat, a nehézláb-érzést, az éjszakai lábikragörcsöket. A diozmin a bioflavonoidok közé tartozik, ezek a növényi eredetű anyagok megtalálhatók a gyümölcsök, köztük a citrusfélék héjában. Egyes készítmények a diozmint mikronizált formában tartalmazzák, ilyenkor a hatóanyagot tartalmazó szemcséket a gyártás során apró, néhány mikrométer átmérőjű darabokra vágják, amivel fokozni lehet hatóanyag felszívódását.

Venotec: lehetne naponta 1x?

A Venotec 600 mg vény nélkül kapható gyógyszer is mikronizált diozmint tartalmaz nagy dózisban, emiatt - néhány más visszér elleni készítménnyel szemben – naponta csak egyszer kell bevenni, ami kényelmesebbé és gazdaságossá teszi a szedését, hiszen így a 60 szemes kiszerelés akár két hónapra is elegendő. A Venotec 600 mg készítménnyel egy hatékony készítményt kap, amely a vénás hálózatot védi. Csak napi 1 tabletta Venotec , és máris sokat tettünk a visszeres panaszok ellen!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!