Veszélyesek a gazdájukra a házi kedvencek

Hiába tekintik sokan szinte családtagnak háziállataikat, jobb óvatosan bánni velük, ugyanis a kedvencekben tanyázó kórokozók az emberre is veszélyesek lehetnek.

Nemrég három olyan eset is nagy port kavart, mikor a kisállattulajdonosok azért betegedtek meg, mert megfertőződtek az állat baktériumaival. Az egyik esetben a felelőtlen gazda ugyanazt azt a csepegtető eszközt használta a kutyája etetéséhez, amivel később a mézet csorgatta a teájába. A másik két esetben pedig a cicagazdik nem tudták megállni haldokló macskájuk puszilgatását, ami miatt maguk is kórházba kerültek.

Az orvosok szerint az ilyen esetek többször fordulnak elő, mint gondolnánk, főleg az olyan országokban, ahol 10 háziállatból 9-re szinte családtagként tekintenek a gazdák. "Gyanítom, az ilyen esetek gyakoribbak, mint ahányról tudomást szerzünk" - mondta Dr. Joseph Myers, a kutatás vezetője, az ohio-i Summa Akron City Kórház munkatársa.

A bajt mindhárom fenti esetben az úgynevezett Pasteurella multocida baktérium okozta. Az ilyen, emberre átterjedő fertőzés ritka, pedig a macskák 80 százalékának szájában, valamint a kutyákéban is megtalálható a baktérium. Mégis általában az állatok harapásával terjed a fertőzés, ami az embereknél lázat, légzési-nyelési nehézséget, torokduzzanatot és hidegrázást okoz. A macskák esetében, akik a saját nyálukkal tisztítják bundájukat, a cica bundájának megpuszilása is kockázatos lehet.

A legveszélyeztetettebbek a kisbabák és az idősek, akik gyenge immunrendszerük miatt nehezebben tudnak védekezni a fertőzéssel szemben. Az antibiotikumos kezelés ugyan gyorsan segít, az orvosok azonban gyakran csak hosszas vizsgálódás után jönnek rá a fertőzés eredetére. A szakemberek ezért arra figyelmeztetnek, hogy a beteg állatokat semmiképpen se ölelgessük, és tartsuk be az higiéniás előírásokat.

A tanulmány a Clinical Infectious Diseases legújabb számában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.