Szalmonellás Kinder termékek: kiderült, van-e magyar beteg

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elárulta, itthon megfertőződött-e valaki a szalmonellás Kinder csokoládétermékek miatt.

Nagy ijedtséget okozott Magyarországon is, miután kiderült: szalmonellás Kinder termékek kerültek forgalomba a Ferrero belgiumi gyárából - írja a vg.hu . Európában már több mint száz megbetegedésről érkeztek hírek, a lap ezért megkereste a Nébihet, hogy tudnak-e magyar betegről.

Milyen tünetei vannak a szalmonellafertőzésnek , és hogyan lehet kezelni?

"A Nébih rendelkezésére álló információk alapján Magyarországon eddig egyetlen megbetegedést sem hoztak összefüggésbe az EU több tagállamában járványt okozó baktériummal" - írta a hatóság, majd hozzátették: ezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai is megerősítik, nyilvántartásuk szerint a Salmonella typhimurium okozta megbetegedések előfordulási aránya az előző évek ezen időszakához hasonló.

Húsvét közeledtével sokan lepik meg szeretteiket valamilyen csokoládéval.
Húsvét közeledtével sokan lepik meg szeretteiket valamilyen csokoládéval. Fotó: Getty Images

Sokan aggódtak

A hatóság a válaszban kitért arra is, hogy ügyfélszolgálatukra hirtelen nagyszámú kérdés érkezett aggódó szülőktől, nagyszülőktől, óvodavezetőktől, akik elsősorban az általuk vásárolt termék fogyaszthatóságával kapcsolatban, további termékek lehetséges érintettségére vonatkozóan, valamint a forgalmazók általi visszavásárlás feltételei ügyében kértek tájékoztatást.

A honlapon érdemes tájékozódni

Mint azt hangsúlyozták, a fogyasztók széles körét hivatalos honlapjuk segítségével tudják a leghatékonyabban tájékoztatni, ahol folyamatosan frissítik a Kinder termékek lehetséges fertőzöttségére vonatkozó, a hatóság rendelkezésére álló információkat, és megosztják a termékvisszahívással kapcsolatos részleteket is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!