Súlyos ökológiai katasztrófát okozhat az új madárinfluenza

A H5N1 madárinfluenza már jegesmedvével is végzett, a szakemberek szerint a kórokozó több millió vadon élő madarat pusztított el az utóbbi 1-2 évben.

A madárinfluenza újabb, H5N1 névre keresztelt törzse végzett egy jegesmedvével Alaszka egyik legészakibb részén - írja a The Guardian. Ez az első hivatalosan dokumentált eset, amelyben a vírus egy jegesmedvét pusztított el, jól mutatja azonban, hogy a kórokozó a bolygó minden részén elterjedt, és távolról sem csak a madarakra jelenthet veszélyt.

Az elhullott állatot Alaszka egyik legészakibb részén, Utqiagvik közelében találták meg. Dr. Bob Gerlach állatorvos szerint valószínű, hogy a medve fertőzött madarak tetemeit fogyasztva fertőződhetett meg. A szakember szerint valószínű, hogy több jegesmedve is elpusztult már a madárinfluenza miatt, az emberektől távol elhullott állatok tetemeit ugyanakkor nem vizsgálták meg.

jegesmedve
A H5N1 madárinfluenza már jegesmedvével is végzett. Fotó: Getty Images

A H5N1 a madárinfluenza erősen fertőző változata, amely 2021-ben kezdett járványosan terjedni világszerte. A becslések szerint több millió vadon élő madarat ölt meg, de emlősök ezrei is elhullottak a vírus hatására. A jegesmedve mellett rókákban és perui fókákban is kimutatták a kórokozót. A tudósok arra figyelmeztettek, hogy a rendkívül fertőző vírus „a modern idők egyik legnagyobb ökológiai katasztrófáját” hozhatja, ha eléri a távoli pingvinpopulációkat.

A sarkvidéki ökoszisztémák különösen érzékenyek a madárinfluenzára, mivel sok olyan állat él ezen a területen, amely korábban soha nem volt kitéve hasonló vírusoknak. A golobális felmelegedés miatt azonban hozzájuk is olyan kórokozók juthatnak el, amelyek kivédésére nincs felkészülve a szervezetük. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra