Rosszul lett a parkban a fiatal, a járókelők elsétáltak mellette

Munkából hazafelé tartva lett rosszul egy fiatal férfi Pakson. Elmondása szerint legalább harminc ember elsétált mellette, mielőtt egyvalaki megállt volna neki segíteni.

Munkából hazafelé tartva lett rosszul Pakson egy férfi, és bár többen is a közelében tartózkodtak, sokáig senki sem ment oda segíteni neki - számolt be a napokban történt esetről az Index.

A 20-as évei közepén járó férfi november 10-én, sötétedés után haladt át Paks egyik parkján mikor hirtelen rosszul lett. Telefonjáért nyúlt, de az kiesett kezéből és összetört, ezért önmaga nem tudott segítséget hívni. A nyirkos időben a földön fekve elkezdett fázni, majd elvesztette eszméletét.

A fiatalhoz egy járókelő ment oda, aki elmondása szerint nemrég költözött a városba és épp egy kabátért akart hazaugrani, amikor nem sokkal éjfél előtt felfigyelt a bajbajutottra. Elmondása szerint előtte egy 15 fős társaság haladt el a földön fekvő ember mellett, de nem álltak meg neki segíteni. A férfi kihívta a mentőket, akik a lap információi szerint a helyszínen ellátták a fiatalt, nem volt szükség a kórházba szállítására. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra