Rengeteg a szúnyog 9 kerületben

A héten 9 budapesti kerületben, valamint országszerte 72 településen folytatódik a szúnyoggyérítési program – közölte a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Budapesten a III., IV., XIII., XI., XVI., XVII. XXI., XXII., XXIII. kerületben annyira megszaporodtak a szúnyogok, hogy további gyérítés szükséges. Emellett a többi között Ercsiben, Érden, Százhalombattán, illetve több Dráva menti és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen is irtják a szakemberek a vérszívókat.

szúnyog, szúnyogirtás, szúnyoggyérítés, szúnyogriasztó, katasztrófavédelem
A szabadban érdemes szúnyogriasztót használni. Fotó: Getty Images

Az eső hozta magával a szúnyogokat is

A hosszú aszályos időjárás következtében ugyan mérséklődött a szúnyogártalom, ám a hétvégi felhőszakadás kedvezett a szúnyogok megjelenésének. A hétvégi esők hatására néhány régióban várhatóan tovább emelkedik a szúnyogártalom mértéke, elsősorban azokon a területeken, ahol tovább megmarad a lehullott esővíz.

A katasztrófavédelem által megbízott szakértők folyamatosan nyomon követik a tenyészőhelyek állapotát. Ahol szükséges, ott a lárvák, később pedig a kifejlett egyedek elleni védekezésre is gondot fordítanak.

Mit tehetünk mi?

Az esőzések után egyébként mi, lakók is sokat tehetünk a szúnyogártalom csökkentése érdekében. Mindössze annyi a dolgunk, hogy a ház körüli tartályokban, kaspókban felgyűlt vizet kiöntsük, vagyis felszámoljuk a szúnyogok élőhelyeit.
A hagyományos spray változat mellett az elektromos szúnyogriasztó is egyre népszerűbb. De vajon mennyire hatékony ez a megoldás, mi alapján válasszunk, és mire kell figyelni a működtetés során? Mutatjuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!