Puffadásnak hitte, kiderült, hogy rák – „Az orvosok azt mondták, csak női probléma”

Egy fiatal nő makacs puffadását az orvosok sokáig női problémának minősítették, mígnem kiderült: egy ritka, életveszélyes daganat állt a tünetek hátterében.

Bella Bayliss hónapokon keresztül küzdött makacs puffadással és egyéb aggasztó tünetekkel, orvosai mégsem tartották szükségesnek a részletes kivizsgálást. Egyszerű női problémára hivatkozva hormonális okokra vagy emésztési problémákra gyanakodtak. Aztán váratlan fordulatot vett a történet, amelyről a Mirror számolt be.   

Nő fogja a hasát.
A tartós puffadás figyelmeztető jel lehet. Fotó: Getty Images

Kitartott a vizsgálatok mellett, ez mentette meg

A 25 éves brit nő sokáig puffadást, hasi fájdalmat, légszomjat, és kimerültséget tapasztalt, sőt egy idő után a végtagjai is elkezdtek zsibbadni. Ennek ellenére nem vették őt komolyan orvosai. Mivel azonban állapota tovább romlott, Bella kitartott amellett, hogy itt valami nagyobb bajnak kell lennie. Végül elvégeztek egy endoszkópos vizsgálatot, amely megdöbbentő eredményt hozott, a gyomrában ugyanis egy hat centis daganatot találtak. A diagnózis minden kétséget kizárt: egy ritka, az úgynevezett gasztrointesztinális stromális tumor (GIST) állt a panaszok hátterében.

A daganatot műtéti úton eltávolították, azonban a betegség később kiújult. A GIST különösen nehezen kezelhető, mivel nem reagál jól a hagyományos kemoterápiára, így Bella jelenleg is folyamatos orvosi kezelés alatt áll.

Története fontos figyelmeztetés: a tartós puffadás és az ahhoz társuló egyéb tünetek – fájdalom, fáradtság, légszomj és vérszegénység – nem mindig ártalmatlanok, sőt akár komoly betegség jelei is lehetnek. Bella most arra biztat mindenkit, hogy hallgasson a saját testére, és ne féljen további vizsgálatokat kérni, ha úgy érzi, valami nincs rendben: „ha én nem lettem volna kitartó, talán sosem derül ki időben, mi okozza a tüneteimet.” 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +12 °C
Minimum: +1 °C

A Dunától keletre lassanként szakadozik, csökken a felhőzet, de főként a középső harmadban maradhatnak felhősebb körzetek. Késő estig keleten néhol kialakulhat zápor, hózápor, hódarazápor. A Dunántúlon a derült időt követően hajnaltól nyugat felől összefüggő magasszintű felhőzet vonul fel. Az északi, északkeleti szél fokozatosan veszít erejéből, azonban élénk lökések főleg az éjszaka első felében még lehetnek.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között valószínű, de a derült, szélvédett fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás ugyan nem érvényesül, de a hőérzet alacsony a szabadban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!