Nagy világjárvány közeledik

Egyre nagyobb eséllyel alakulhat ki egy egész világra kiterjedő, súlyos járvány, az emberiség pedig nincs erre megfelelően felkészülve - figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet.

Friss jelentést közölt a világ egészségügyi helyzetéről, és a legnagyobb kihívásokról az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A jelentés a gyors és veszélyes világjárványok példájaként az 1918-as spanyolnáthát hozta fel, ami alig egy év alatt az emberiség majdnem 4 százalékát megbetegítette, és közel 50 millió halálos áldozatot szedett. Ha egy hasonló vírustörzs napjainkban kezdene terjedni, a jelentés becslései szerint több mint 80 millió áldozatot is szedhet ugyanennyi idő alatt, és a világ gazdaságának 5 százalékát megbénítaná. A WHO szerint az emberiség nincs felkészülve arra, hogy visszaszorítson egy hasonlóan fertőző betegséget, pedig egyre nagyobb az esélye egy világjárvány kialakulásának.

Miért lett spanyolnátha az influenzajárvány? Az 1918-as nagy influenzajárvány a világtörténelem legsúlyosabb járványos betegsége volt. A világon nagyjából 500 millió ember kapta el, a halálos áldozatok számát pedig 50 millióra becsülik. A H1N1 vírus három év alatt több embert ölt meg, mint a teljes első világháború, és a középkorban évszázadokig dúló pestis összesen. Kattintson a részletekért!

Tízmilliók betegedhetnek meg

A szervezet 2011 és 2018 között mintegy 1483 járványt azonosított világszerte, amelyből a legismertebb az ebola -, illetve a kanyarójárvány volt. Ezek jelentős gazdasági károkat is okoztak, a nyugat-afrikai ebola-járvány nagyjából 53 milliárd dolláros gazdasági és társadalmi veszteséget okozott az érintett országokban. Persze a betegségek terjedésekor az emberek élete és egészsége a legfontosabb tényező, ezekre a gazdasági károk is jelentős hatást gyakorolnak, főleg a szegényebb országokban. A gazdasági nehézségek ugyanis munkahelyek megszűnését okozzák, ami az életszínvonal csökkenésével és az egészségügyhöz való hozzáférés szűkülésével jár.

Nem vagyunk felkészülve egy világjárványra. Fotó: iStock
Nem vagyunk felkészülve egy világjárványra. Fotó: iStock

Járványok mindig is voltak, a terjedését azonban napjainkban már jelentősen felgyorsítja, hogy egy ember 36 órán belül gyakorlatilag a világ bármelyik pontját elérheti, a betegség így napokon belül világszintűvé válhat. Emellett a klímaváltozás is fontos tényező, hiszen a felmelegedés miatt a korábban csak mediterrán térséget veszélyeztető, zikát és dengue-lázat terjesztő szúnyogok már Európa északibb részeit, illetve az Egyesült Államok és Kanada területét is elérhetik, ami további tízmilliókkal növelheti a megbetegedések számát.

Legsúlyosabb mértékben azokat a szegény országokat sújthatja egy világjárvány, amelyek amúgy is csak korlátozott módon tudnak védekezni ellene. Az afrikai országok jelentős részében a kötelező védőoltások kiosztása is súlyos problémát jelent, az egészségügyi intézmények felszereltsége is hiányos, az emberek pedig rossz higiénés körülmények között, összezsúfolva élnek.

Bár az elmúlt évtizedekben a társadalmak világszerte komoly lépéseket tettek annak érdekében, hogy felvehessék a harcot egy agresszívan terjedő járvánnyal, távolról sem vagyunk felkészülve egy spanyolnáthához hasonló betegség visszatérésére - olvasható a jelentésben.

Forrás: CNN

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.