Mi a teendő, ha félrenyelt a gyerek?

A félrenyelés és a légútba kerülő idegentest a szülők egyik legnagyobb félelme, három év alatti gyermekeknél a leggyakoribb. A légutak teljes elzáródását okozó félrenyelés életveszélyes helyzet.

Mint mindig, most is a megelőzés

Mint minden gyermekbalesetnél, itt is a megelőzés a legfontosabb. A három év alatti kicsik, de olykor a nagyobbak is előszeretettel vesznek a szájukba minden apró tárgyat, de egy nagyobb falat vagy gyümölcsök magjai is okozhatnak komoly problémát. A hatályos jogszabályok értelmében minden gyermekjátékon fel kell tüntetni, hány éves kortól ajánlott, ám meglepő módon a szülők ezt gyakran figyelmen kívül hagyják. Ne engedjük, hogy kisgyermekünk mindent a szájába vegyen, lehetőleg csak olyan játékokat adjunk neki, amely eleve be sem fér a szájába, lenyelésre alkalmatlan. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy nemcsak játék kerülhet a légutakba, hanem a kicsi kezébe kerülő gyűrű, fülbevaló, szög és sorolhatnánk a végtelenségig.

Az étkezés során ügyeljünk arra, hogy életkornak megfelelő méretű ételt adjunk a gyermeknek, a nagyobb darabokat szeleteljük, kerüljük az apró, kemény ételeket, például a mogyorót, mandulát. Szoktassuk a gyermeket arra, hogy evés alatt mással ne foglalkozzon. Evés közben ne játsszon, játék közben ne egyen. Autóban, biciklizéskor ne egyen darabosat és ne rágógumizzon.

Mi történik félrenyeléskor?

A szájüreget követő garatban kereszteződik a légút és a tápcsatorna. Nyeléskor a gégefedő zárja a légcsövet, így a falat a nyelőcsőbe kerül, míg légvételkor a gégefedő kinyit, s a levegő útja szabad a gégén és légcsövön keresztül a tüdőbe. Félrenyeléskor az étel vagy a testidegen anyag a légutakba kerül, és itt vagy a gégebemenetet zárja el, vagy a légcsőbe, hörgőkbe bejutva ott okoz elzáródást. Normál esetben működésbe lép a köhögési reflex, és a légúti akadály távozik, de sajnos előfordulhat, hogy beszorul. Ilyen esetben azonnali, határozott beavatkozásra van szükség.

Az is előfordulhat, hogy az idegentest a nyelőcsőbe kerül, ritkán akár a nyelőcső részleges vagy teljes elzáródását is okozhatja.

Ha köhög a gyermek

Köhögés esetén kisebb a baj, hisz jó eséllyel magától is rendeződik az állapot. Hatásos köhögésről akkor beszélünk, ha a gyermek hangosan köhög, köhögés előtt képes belélegezni, hallhatóan sír, hangot ad ki és folyamatosan éber. Ilyen esetben biztassuk további köhögésre, más beavatkozásra nincs szükség. Amennyiben az idegentest nem távozott, kérdésekkel győződjünk meg arról, hogy biztosan a szájába került-e, nem nyelte-e le esetleg. Amennyiben meggyőződtünk arról, hogy az idegentest a légutakban rögzült, hívjunk mentőt. Kielégítő légzés esetén ne próbáljuk meg a tárgyat eltávolítani, mert nagyobb bajt okozhatunk!

Ha a gyermek nem köhög

Abban az esetben, ha a gyermek nem tud hangot kiadni, alig hallhatóan vagy némán köhög, bőrszíne szürkéslila (oxigénhiány jele), de még eszméletén van, próbáljuk az alábbi módszerrel eltávolítani a légúti idegentestet. Csecsemő esetén fektesse alkarjára, feje lógjon enyhén lefelé, nem durván, de határozottan mérjen öt ütést a hátára. Ezek után fordítsa hátára, és a szegycsont alsó harmadánál, két ujjal határozottan, de nem durván nyomja be a mellkast kb. harmadával, öt ízben. A kisgyermeket fektesse a térdére úgy, hogy hasa a combján legyen, feje enyhén lógjon lefelé, majd mérjen testméretének megfelelő határozott mozdulatokat lapockái közé. Ezt követően alkalmazzon öt hasi nyomást (Heimlich műfogás): a gyermeket hátulról átölelve egyik öklét illessze a hasnak arra a részére, ahol a két bordaív találkozik (gyomorszáj), a másik kezével fogjon rá, határozott mozdulattal befelé, majd felfelé irányuló nyomást gyakoroljon. Az esetek egy részében már az első ütéseknél sikerül a légúti idegentestet kimozdítani, de sokszor több manőverre is szükség van. Ha az említett manőver négy-öt próbálkozás sem hatásos, addig folytassa, amíg a gyermek eszméletén van.

Ha félrenyelés miatt eszméletlen állapot alakul ki, akkor haladéktalanul meg kell kezdeni az újraélesztést. Szájnyitás után meggyőződhet arról, hogy a szájüregben van-e olyan könnyen, egy mozdulattal eltávolítható idegentest, ami a légzészavart okozza. Ezt egy vagy két ujjal, kifelé irányuló mozdulattal távolíthatja el. Ha mélyebben van az idegentest, vagy nem tudja egy mozdulattal eltávolítani, erőltetni nem szabad, mert könnyen lejjebb sodorhatja a tárgyat.
Kezdje meg az újraélesztést!

Amit NE csináljon!

A felnőttek légúti idegentest eltávolításához tanult Heimlich-féle műfogás csecsemőknél nem alkalmazható. Szintén súlyos sérülést okozhat, ha fejjel lefelé lógatja, rázza. Egyrészt a fej súlyából adódó erő nyaki gerincsérülést okozhat, másrészt agysérülést szenvedhet a gyermek. Szigorúan tilos a filmekben sajnos sokszor látott gégemetszést alkalmazni!

Értékelje a cikket!

Tornagyakorlatok visszeres panaszokra

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+26, +31 °C
Minimum:
+16, +21 °C

Hazánkban hétfon délelőtt erősen felhős vagy közepesen felhős lesz az ég, a déli tájakon lehet záporeső.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag