Merkely: 99 százalék, hogy lesz második hullám

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szinte teljesen biztos abban, hogy a koronavírus-járványnak Magyarországon is lesz második hulláma. Az országot viszont szerinte nem lehet ismét teljesen lezárni.

A járvány alakulásáról és az azzal kapcsolatos intézkedésekről is beszélt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az ATV műsorában . Szerinte a járvány második hulláma itthon is jóformán elkerülhetetlen, viszont még egyszer nem lehet úgy lezárni az országot, mint az első hullám időszakában.

Koronavírus: nagy gondot okoznak a szuperterjesztők A koronavírus-fertőzöttek 70 százaléka nem adja tovább senkinek a vírust, a többiek azonban fejenként akár 100 embert is megfertőzhetnek - állapította meg egy hongkongi kutatás. Kattintson a részletekért!

Mikor érkezhet a második hullám?

Akkor beszélhetünk fertőzési hullámról, ha a vírus reprodukciós rátája tartósan nagyobb 1-nél, vagyis ha egy megfertőzött legalább 1 vagy annál több új beteget generál. A rektor szerint Magyarországon a vírus elterjedésének korai szakaszában bevezették a korlátozó intézkedéseket, amikor nagyon kevés fertőzött volt. A betegek száma a külföldi munkavállalók hazatérésével emelkedett némileg, összességében azonban alacsony maradt.

A lakosság fegyelmezettségén is múlik, mikor érkezik a második hullám. Fotó: Getty Images
A lakosság fegyelmezettségén is múlik, mikor érkezik a második hullám. Fotó: Getty Images

A 14 év fölötti magánháztartásokban élők közül 56000 fertőzött volt a négy orvosi egyetem és a KSH reprezentatív mérése szerint - a mérés befejeződésekor az igazolt fertőzöttek száma 2800 volt. Ami a halálozási mutatókat illeti, a 65 év fölöttiek körében 1-2 százalékos volt a halálozási mutató, 65 alatt viszont bőven 1 százalék alatt volt a becsült megbetegedések számához képest - magyarázta Merkely Béla. Hozzátette: ha nem vezetik be időben a korlátozásokat, sokkal súlyosabb lett volna a járvány Magyarországon is.

Szerinte a második hullám időpontját több tényező is befolyásolja. Ha lehűl a levegő és egyre többen kerülnek zárt térbe, úgy a vírus is gyorsabban kezd terjedni közöttük. A hőmérséklet és a fertőzés közötti összefüggést mutatja a húsüzemekben tapasztalható fertőzéshullám is, ahol egyetlen szuperfertőző is tömeges fertőzést idézhet elő. Ami a szuperfertőzőket illeti: Merkely Béla elmondta, hogy nagyjából minden 10 fertőző között 1 szuperfertőző van, aki átlagosan 20 további embert fertőz meg. Hozzátette: az újonnan megfertőzöttek 80 százalékáért szuperfertőzők felelnek.

A rektor szerint szinte biztos, hogy lesz itthon is második hulláma a betegségnek, hogy ez milyen mértékű lesz, azt viszont a kormányzati intézkedések mellett az is befolyásolja, hogy a lakosság mennyire tartja be az előírásokat. Valószínűleg nem lehet ismét úgy lezárni az országot, mint az első hullám idején, ezért még fontosabb lesz a maszkhasználat, a fertőtlenítés és a távolságtartás.

174 vendégmunkás koronavírus-tesztje lett pozitív a bajorországi farmon, magyarok is vannak közöttük. Bővebben erről az nlc.hu cikkében olvashatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és főként északnyugaton valamint a főváros tágabb környezetében fordulhat elő néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A hőmérséklet késő este 17 és 27 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!