Lelki krízis: kit milyen esetben hívhatunk?

Az ünnepekhez közeledve rendszerint megnövekszik azok száma, akik annyira kilátástalannak látják a helyzetüket, hogy inkább véget vetnének az életüknek. Ilyenkor sokat segíthet, ha az érintett tud beszélgetni valakivel.

„Sokan egyfajta lelki gyengeségnek érzik, hogy szakember segítségét kérjék, azonban a depresszión csak szakember (pszichológus, pszichiáter) tud sikeresen segíteni” – hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). Bejegyzésükben kiemelték azt is, hogy nem szégyen segítséget kérni, és Magyarországon ma már számos lelkisegély-szolgálatot felhívhatnak azok, akik úgy érzik, egyedül nem tudják leküzdeni a problémáikat.

depressziós férfi
Ha úgy érezzük, egyedül nem tudjuk leküzdeni a problémáinkat, inkább hívjunk fel valakit! Fotó: Getty Images

Kit hívjunk, ha nagy a baj?

Ahogy az az NNGYK gyűjtéséből is kiderül, több telefonszámot is bátran tárcsázhatunk öngyilkossági gondolatok vagy egyéb súlyos krízis esetén. A 24 év alattiaknak tartják fenn például a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány éjjel-nappal ingyenesen hívható 116-111-es telefonszámát, az idősebb emberek lelkisegély-szolgálata pedig 157-77-es vagy a 06-80-200-866-os számon érhető el.

A nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőinek hívását a NANE Egyesület 06-80-505-101-es telefonszámán várják, az LMBTQI-közösség tagjai pedig a 137-37-es számos kérhetnek segítséget. Elérhető továbbá egy krízisvonal az egészségügyben dolgozóknak (06-1-770-7333), egy másik pedig a szociális területen dolgozók számára is (06-1-770-8877), illetve több egyházi fenntartású lelkigondozói vonal is létezik. Részletek az alábbi infografikán.

Mindenkinek lehetnek olyan kihívásai vagy traumái, amelyekkel nem vagy csak nagyon hosszú idő alatt tudna egyedül megbirkózni. Nem kell azonban egymagunkban belevágni a nehéz helyzet megoldásába – ebben ma már számos szakember segíthet nekünk. De vajon kihez érdemes fordulni az adott problémákkal? Pszichológussal és coach-csal beszélgettünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.