Közel kétmillió áldozatot szedett tavaly a jól ismert kórokozó

Évek óta először nőtt a tuberkulózisos esetek száma, beleértve a baktérium gyógyszerrezisztens mutációival megbetegedettekét is - derült ki az Egészségügyi Világszervezet jelentéséből.

Tavaly több mint 10 millió tuberkulózisos esetet regisztráltak, ez 4,5 százalékos emelkedés a 2020-as esetszámhoz képest. Mintegy 450 ezren a baktérium gyógyszereknek ellenálló mutációjával fertőződtek meg, három százalékkal többen, mint 2020-ban.

A pandémia miatt világszerte kevesebb szűrővizsgálatot végeztek el. Képünk illusztráció. Forrás: Getty Images

Tavaly 1,6 millióan haltak bele a betegségbe

A koronavírus-járvány miatt a tuberkulózisos betegek ellátása - ahogy több más egészségügyi program is - több helyen akadozott, sokakat pedig a pandémia miatt nem is diagnosztizáltak, így míg 2019-ben hétmillió tbc-s esetet azonosítottak, 2020-ban ez a szám 5,8 millióra esett vissza.

Az új koronavírus után a tbc a világ legfertőzőbb kórokozója, amely elsősorban felnőtteket támad meg, közülük is jellemzően olyanokat, akik alultápláltak vagy más betegségük van, például HIV-fertőzöttek. A tuberkulózisos esetek több mint 95 százalékát a fejlődő országokban regisztrálják.

Bár a WHO jelentésében kiemeli, hogy minden három, gyógyszerrezisztens tbc-baktériummal megfertőződött emberből csupán egy kap megfelelő kezelést, hangsúlyozzák, hogy az ilyen esetek is gyógyíthatók, amennyiben lehetőség nyílik a kezelésre.

Vannak fokozottan érintett területek

Kelet-Európában, Afrikában és a Közel-Keleten dúló konfliktusok súlyosbították a járványhelyzetet, beleértve a korai diagnosztika és az ezt követő kezelések ellehetetlenülését is. Súlyos a helyzet Ukrajnában, ahol már a február végén kitört háború előtt is az egyik legmagasabb volt a tbc-s betegek száma. Egészségügyi szakértők attól tartanak, hogy a kezelések elmaradása miatt több gyógyszerrezisztens mutáció jelenik meg a térségben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.