Koronavírus: jön a digitális sorban állás

Digitális sorban állást vezet be a Magyar Vöröskereszt a véradásnál, illetve az egészségügyi vizsgáztatásnál egy díjazott szoftver támogatásával.

Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára a héten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a hazai innovációs szektor jól teljesített a koronavírus-járvány elleni védekezés során, a többi között járványmatematikai modell kidolgozásával vagy a maszkgyártás beindításával. Ezt az is mutatja, hogy az Európai Unió #EuvsVirus elnevezésű innovációs versenyén, amelyen 20 ezer aspiráns vett részt, két fődíjat és négy egyéb díjat is elhoztak magyar vállalkozások. A díjazottak egyike a Linistry Zrt., amely éppen a digitális sorban állást kidolgozó innovációjáért kapta az elismerést.

COVID-19: az ilyen vércsoportú emberek vannak nagyobb veszélyben A betegek génelemzése alapján egy nemzetközi kutatócsoport megállapította, hogy a vércsoport befolyásolhatja a koronavírus-fertőzés súlyos kimenetelét. Részleteket itt olvashat.

Kövesdán Gyula a Linistry Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a kutatások szerint egy ember életében mintegy fél évet tölt el tétlen sorban állással. Ezt az időt csökkentheti jelentősen az a szoftver, amelynek alkalmazásával az üzleti felhasználók forgalomnövekedést érhetnek el - mondta a vezérigazgató. A szoftver gyakorlatilag egy digitális sorszámhúzó, ám a felhasználónak nem kell az ügyintézés helyszínére elmennie a sorszámért, hanem letöltheti azt, majd a programban nyomon követheti, hogy várhatóan mikor kerül sorra, és erről értesítést is kap. Vagyis azt az időt, amelyet a helyszínen tétlen várakozással töltene el, másra fordíthatja.

A járvány idején nagyon fontossá vált, hogy az egészségügyi kockázatokat csökkentő szolgáltatásokat vezessenek be - tette hozzá Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. Ez különösen érvényes két legnagyobb ügyfélforgalmú tevékenységükre, a véradásra és a jogosítvány megszerzéséhez szükséges egészségügyi vizsgáztatásra, mert a biztonságos környezettel egyaránt óvják saját munkatársaikat és ügyfeleiket is. Ezt a biztonságot erősíti a digitális sorban állás lehetősége is - vélekedett a főigazgató.

Bár egyre több repülőjárat indul újra, sokan ódzkodnak a tömegben utazás gondolatától is. Szerencsére akár pár óra alatt is elérhető pár olyan helyszín, ahol érdemes lehet kikapcsolódni - ezeket gyűjtötte össze az nlc.hu .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!