Koronavírus: felemás hírek az indai mutánsról

Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított, Delta néven nyilvántartott változata jóval könnyebben terjed az eddigi variánsoknál. Megjelenését azonban nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése - közölte Matt Hancock, a brit egészségügyi miniszter.

Koronavírus: oltás mellett védhet ez az orrspray - kattintson!

Az új típusú koronavírus indiai mutánsa (új nevén Delta variáns) hozzávetőleg 40 százalékkal fertőzőképesebb lehet a korábbi vírusváltozatoknál - legalábbis erre utal a brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legmegalapozottabb becslése. A fertőzöttek száma kis mértékben emelkedett ugyan, de a jó hír az, hogy a kórházi kezelésre szoruló súlyos betegek száma nem növekszik, és jelenleg az ennek a számnak a változásait követő görbe "jórészt lapos" - ismertette a brit egészségügyi miniszter. Elmondása szerint az esetek nagy többségében olyanok kerülnek kórházba COVID-19-cel, akik még nem kapták meg a védőoltás egyetlen dózisát sem.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Gyorsabban terjed, de úgy tűnik, nem veszélyesebb, mint a többi variáns.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Hatékonyak ezek az oltások

A miniszter szerint a tudományos adatok arra vallanak, hogy a védőoltás mindkét dózis beadása után hatékony a Delta koronavírus -változattal szemben is. Ezt alátámasztják az angliai közegészségügyi szolgálat (PHE) legfrissebb vizsgálati eredményei is, amelyek szerint a nagy-britanniai oltási kampányban legnagyobb mennyiségben használt két oltóanyag, vagyis az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinája egyaránt nagyon hatékony a koronavírus indiai variánsa által okozott betegség kialakulásának megakadályozásában.

Már az indiai változat dominál

A PHE vizsgálati jelentése az is megállapítja, hogy a fent említett két vakcinaféle majdnem olyan magas hatékonysággal akadályozza meg a B.1.617.2 megjelöléssel is nyilvántartott Delta változat okozta koronavírus-fertőzés szimptomatikus kifejlődését, mint a Délkelet-Angliában korábban feltűnt kenti variáns esetében. A kenti vírusváltozat Nagy-Britanniában egy időre dominánssá vált, de a PHE adatai szerint most már a Delta variáns okozza az új koronavírus-fertőződések többségét.

Koronavírus: van, ahol még mindig nem oltanak - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.