Kórházból üzent a rákkal kezelt Katalin hercegné

Katalin walesi hercegnő bejelentette, hogy már gyógyulófélben van daganatos betegségéből.

Vilmos brit trónörökös 43 esztendős felesége kedden – immár nem páciensként, hanem látogatóként – felkereste a londoni Royal Marsden kórházat, ahol tavaly felfedezett betegsége után kemoterápiás kezelésben részesült. A hercegnő köszönetet mondott a kórház egészségügyi személyzetének, és hosszasan elbeszélgetett az onkológiai osztály betegeivel, együttérző és bátorító szavakkal beszámolva saját tapasztalatairól. A látogatás után a hercegi házaspár közös X-portálján közzétett bejegyzésében Katalin úgy fogalmazott: megkönnyebbüléssel tölti el, hogy immár gyógyulófélben van. Hozzátette, továbbra is felépülésére összpontosítja figyelmét.

Katalin hercegné a londoni Royal Marsden kórházban
Katalin hercegné meglátogatta a kórházat, ahol korábban őt is kezelték. Fotó: Getty Images

A hercegnő szerint mindenki, akit daganatos betegséggel diagnosztizáltak, tudja, hogy időbe telik az alkalmazkodás „az új realitásokhoz”. Katalin hangsúlyozta azt is, hogy kivételes minőségű ellátásban és tanácsadásban részesült kezelése idején, és a Royal Marsden társvédnökeként vállalt új szerepében támogatni kívánja a kórházban folyó, úttörő jellegű kutatási tevékenységet.

Mint azt megírtuk, Katalin hercegnő tavaly januárban hasüregi műtéten esett át, és néhány héttel később közzétett első személyes videóüzenetében elmondta, hogy megelőző jellegű kemoterápiás kezelésben részesül, mivel a műtétje utáni tesztek daganatos elváltozást mutattak ki. Tavaly szeptemberi újabb videójában a walesi hercegnő bejelentette, hogy a kezelés véget ért, és ezután arra összpontosítja figyelmét, hogy rákbetegsége ne térjen vissza. Elmondta azt is, hogy még hosszú út vezet gyógyulásáig és teljes felépüléséig. Katalin ugyanakkor az utóbbi hónapokban egyre több közéleti eseményen vesz részt. A kórházban tett keddi látogatása első idei nyilvános megjelenése volt.

A hercegnő apósánál, III. Károly királynál a tavalyi év elején szintén daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. A 76 esztendős uralkodó azonban néhány heti szünet után visszatért nyilvános közéleti feladatainak ellátásához, és nemrégiben Ausztráliába is ellátogatott. Az udvar egyelőre sem Károly, sem Katalin betegségének pontos mibenlétét nem ismertette a nyilvánossággal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.