Hűtőben is megél az ételfertőzést okozó baktérium

A Listeria baktériumok elszaporodása nem szezonális jellegű probléma, ezért egész évben, így az őszi-téli ünnepek idején is érdemes odafigyelni az élelmiszerek tárolására és a higiéniára – hívta fel a figyelmet Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója.

Egészséges embereknél a Listeria-fertőzés általában tünetmentesen lezajlik. Azoknál az eseteknél azonban, amikor tünetek jelennek meg, 20 százalék körüli a halálozási arány, ami rendkívül magasnak mondható más hasonló megbetegedésekhez képest. A megbetegedés tünetei lehetnek enyhe emésztőszervi vagy légúti panaszok, enyhe láz, de súlyos esetben akár agyhártyagyulladás is felléphet.

A baktérium a hűtők 4-10 fokos hőmérsékletén is képes elszaporodni, ezért Pleva György fokozott elővigyázatosságra intette az azokba a kockázati csoportokba tartozó embereket, amelyek érzékenyebbek a baktériumra. Ide sorolta a terhes nőket, az újszülötteket, az időseket és a valamilyen okból kifolyólag gyenge immunitású felnőtteket egyaránt.

zacskózott zöldségek, hűtőszekrény, fiatal nő
Az őszi-téli időszakban is figyelni kell a Listeria-fertőzés megelőzésére. Fotó: Getty Images

Nagyon fontos a megfelelő személyes higiénia mellett – hiszen a baktériumot kézzel is bevihetjük a szervezetbe – az élelmiszerek körültekintő tárolása. A felbontott, nem hőkezelt, fogyasztásra kész élelmiszereket érdemes két napon belül felhasználni a hűtőből. Kerülni kell a nyers hús és a tej, valamint az ezekből készült termékek fogyasztását. A hőkezelés jó megoldás a baktérium elpusztítására.

Több terméket is vissza kellett hívni a baktérium miatt

Egyre nagyobb figyelmet fordít a Nébih a Listeria vizsgálatára, ennek is köszönhető, hogy idén már hat alkalommal hívtak vissza élelmiszereket ilyen szennyezettség miatt. 2018 óta összesen nyolc esetben történt termékvisszahívás Listeria kockázata okán. A fokozott figyelemnek köszönhetően egyre több olyan komolyabb megbetegedésre, esetleg elhalálozásra derül fény, amelyet Listeria-fertőzésre lehet visszavezetni.

Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem tudják garantálni a Listeria-mentességet, kötelezően fel kell tüntetniük a termékeiken, hogy azok csak hőkezelés után fogyaszthatók. Külön kockázatot rejtenek például a szeletelőgépek, szállítószalagok, ezek felületén is képes ugyanis elszaporodni a baktérium. Ebben az esetben is a megfelelő higiénia veheti elejét a problémáknak – hangsúlyozta Pleva.

Felidézte azt a 2018-as esetet is, amikor egy hazai vállalkozás fagyasztott kukoricája okozott komolyabb járványt Európa-szerte. Elsősorban olyan országokban regisztráltak megbetegedéseket, ahol a terméket nyersen fogyasztották. Magyarországon – ahol a fagyasztott kukoricát jellemzően hőkezelés után eszik az emberek – nem történt megbetegedés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.