Humánmeteo: gyötrő csütörtök jön

Csütörtökön tovább tart a kettősfronti hatás, a szélre érzékenyek panaszai pedig még napokig nem szűnnek. A megterhelő időszak másokat is megviselhet.

Csütörtökön még mindig az előző nap érkezett ciklon frontjai határozzák meg a humánmeteorológiai helyzetet, így nem számíthatunk a korábbi panaszok jelentősen mérséklődésére. Markáns fronthatás érvényesül, az emiatt kialakult fejfájás tehát tartós és egyre elviselhetetlenebb lehet. A szélre érzékenyek továbbra is alvásproblémákkal küzdhetnek: a nyugtalan éjszaka másnap aztán a teljesítményükre is rányomhatja bélyegét, éppen ezért érdemes lefekvés előtt nyugodt körülményeket teremteni a hálószobában, illetve venni egy levendulás fürdőt. Napközben a fejfájás ebben az esetben is erős lehet, továbbra is borsmentatea és több folyadék, lehetőleg ásványvíz fogyasztása javasolt - az alkoholt mindenképpen kerüljük!

Idegi feszültséget szintén csökkenthetünk levendulával, párologtassunk például levendula-illóolajat a lakásban. Emellett igyekezzünk kerülni a stresszt , tervezzük meg előre a napirendünket. Az étrendünk is álljon könnyű fogásokból, valamint tartalmazzon minél több zöldség- és gyümölcsfélét.

A napokban tapasztalt gyakori fronttevékenység minden bizonnyal már eddig is igénybe vette az emberek szervezetet, így sokan fogékonyabbá váltak a kórokozókkal szemben is. Növeljük a C-vitamin bevitelét, az étrendünkbe is igyekezzünk beépíteni az ezt tartalmazó ételeket, például a csipkebogyót.

A markáns fronthatás miatt egyre erősödő fejfájás kínozhatja az arra érzékenyeket
A markáns fronthatás miatt egyre erősödő fejfájás kínozhatja az arra érzékenyeket

A glaukómával küzdőkre is nehéz nap vár, ők egészen péntek estig számíthatnak tüneteik fokozódására. Az érintettek próbálják meg minél többet pihentetni a szemüket! Az allergiásoknak jó hír, hogy a hideg, csapadékos időben a levegő pollentartalma gyakorlatilag minimálisra csökkent, továbbá a légszennyezettség is alacsony.

A közlekedés továbbra is veszélyes lesz, akinek nem muszáj, az ne keljen útra, de legalább számoljon hosszabb menetidővel. Az erős, viharos széllökések hatására csökken a menetstabilitás, faágak törhetnek le, illetve ideges, ingerlékeny és figyelmetlen sofőrök is ronthatják a közlekedési feltételeket - hívja fel a figyelmet a Meteoklinika .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!