Humánmeteo: fáradt kedd jön (2)

Kedden sem érkezik front a Kárpát-medence térségébe, azonban a napközbeni jelentős melegedés és a nagy hőingás tüneteket válthat ki az arra fokozottan érzékenyeknél.

Kedden nem érvényesül fronthatás, mindazonáltal a hideg reggelt követő jelentős melegedés és a nagy napi hőingás sokakat megviselhet. A fokozottan melegfront-érzékenyek körében többeknél enyhe migrén jelentkezhet, sokan pedig fáradékonynak, bágyadtnak érezhetik magukat, csökken a koncentráló-képesség. A krónikus fáradtságérzés leküzdésére javasolt napközben néhány csésze zöld teát inni, amely élénkítő hatása mellett a fejfájást csökkentésében is hatékony megoldásnak bizonyulhat.

A nagy napi hőingás különösen komoly megterhelést jelent a vérnyomás- és keringési problémákkal küzdők számára: többeknél gyakorivá és hirtelen jellegűvé válhat a vérnyomás-ingadozás , egyeseknél múló rosszullét is felléphet. Amennyiben az érintettek csoportjába tartozunk, úgy fontos, hogy napunkat lehetőleg kímélő programokkal és sok-sok pihenéssel töltsük, kerülve a nagy megterheléssel járó tevékenységeket. Galagonyatea napközbeni fogyasztása, szívre gyakorolt kedvező hatása miatt, szintén ajánlott.

Gyakori tünet lehet a fáradtság
Gyakori tünet lehet a fáradtság

A meleg és napos idő kedvez a kirándulásoknak, kerti munkáknak, ezzel együtt azonban a pollenterhelés is tovább erősödik. Ha ezek közül érzékenyek vagyunk valamelyik növényre, akkor orrfolyást, tüsszögést tapasztalhatunk - célszerű ebben az időszakban a szokásosnál gyakrabban hajat mosni.

Nagy a balesetveszély, reggel többfelé továbbra is deresek és csúszósak lehetnek az utak, napközben pedig a napsütés is zavaró lehet. Az említett útszakaszokon fokozott óvatossággal ajánlott közlekedni, a napfény vakító hatása ellen és a szem védelme érdekében pedig napszemüveg viselése javasolt - tanácsolja a Meteoklinika .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Ezt a vitamint tilos éhgyomorra szedni – A bevitt mennyiség fele is elveszhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +5 °C

Várható időjárás az ország területén szombat éjfélig:A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Csapadék nem lesz. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 20 és 25 fok között várható.Késő estére 10 és 18 fok közé hűl le a levegő. Ez a nap frontmentesnek tekinthető, enyhe melegedő tendenciával.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!