Hőségriadót fújtak országszerte

Másodfokú figyelmeztetés van érvényben országszerte a nagy meleg miatt, a riasztást kedden várhatóan tovább fokozzák. Különösen a gyerekek, az idősek és a krónikus betegek vannak veszélyben, ám az egészséges szervezetűeknek is fel kell készülniük.

A hőség miatt hétfőre az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, de kedden több megyére már a legmagasabb fokozatot is elrendelhetik.

A szolgálat honlapján olvasható információk szerint jelenleg az ország teljes területén narancssárga, azaz másodfokú figyelmeztetés van érvényben, mivel a napi középhőmérséklet tartósan 25 Celsius-fok felett alakulhat. Az UV-B sugárzás átlaga pedig meghaladja a már extrém szintet jelentő 8-as értéket; ez azt jelenti, hogy a napon már negyedóra alatt is leéghet az ember. Kedden még melegebb lesz, hét megyében, valamint a fővárosban a napi középhőmérséklet már tartósan 27 fok felett alakulhat, így ezekre a területekre piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetést adott ki a szolgálat.

A hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen krónikus alapbetegségük van. Számukra azt tanácsolják, ha tehetik a nagyobb megterhelést jelentő tennivalóikat - köztük a nagy bevásárlást - inkább a hét második felére időzítsék.

Hogyan védekezzük a kánikula ellen?

Ekkora hőségben egy egészséges szervezet is könnyen kiszáradhat, napszúrást kaphat. Néhány óvintézkedéssel azonban mindez megelőzhető:

Nézze meg az ÁNTSZ videóját a hőségről !1. Pótoljuk a folyadékot! Fontos, hogy ne cukros üdítőitalt, hanem ásványvizet, teát fogyasszunk.

2. Öltözzünk szellős ruhákba!

3. Védjük fejünket! Célszerű sapkát, kalapot hordani, ha módunk van rá, vizezzük is be, így még hatékonyabban védekezhetünk a napszúrás ellen.

4. Használjunk napvédő készítményt! Ha mégis a napon kell tartózkodnunk, magas faktorszámúm, UV-szűrős krémekkel kenjük bőrünket.

5. Óvatosan a kocsival! Még klimatizált autókban is kisebb a koncentrációkészség, meghosszabbodik a reakcióidő, nagyobb a balesetveszély.

6. Vigyázzunk a gyerekekre! Autóban még néhány percre, lehúzott ablak mellett se hagyjunk őrizetlenül kisgyermeket, vagy állatot. A kisgyermekek teste könnyen felmelegszik, így gyorsan súlyos hőkimerülés jelentkezhet náluk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.