Halálos baleset: többször is rosszul lett, mégis folytatta a vezetést

Hiába volt intő jel, megtörtént a tragédia.

Ketten meghaltak, amikor Vésztő határában összeütközött két autó. Az a férfi, aki nem adott elsőbbséget, órák óta vezetett és rosszul érezte magát. Ráadásul egyik járműben sem kötötte be magát senki – számol be a tragédiával végződő esetről a police.hu.

baleset, közúti baleset
A hosszú út tragédiával végződött. Fotó: police.hu

Felajánlották neki, hogy inkább pihenjen

Visszatérő rosszullétekkel vezetett le több száz kilométert egy férfi még 2022 szeptemberében. Sopronból Dobozra tartott, és útközben többször megállt, mert nem érezte jól magát. Már majdnem célba ért, amikor egy kereszteződésben nem adott elsőbbséget, így összeütközött egy másik autóval. Mivel senki nem használt biztonsági övet, ketten a helyszínen meghaltak, ketten pedig súlyos sérüléseket, maradandó egészségkárosodást szenvedtek.

A rendőrségi eljárás során a férfi részletesen elmondta: vezetés közben hullámokban tört rá a rosszullét, olyankor megállt, pihent egy kicsit, majd mikor úgy érezte, képes megtenni a hátralévő utat, elindult. Egy ideig egy nő is vele utazott, aki felajánlotta neki, hogy lepihenhet nála, mert látta rajta, hogy nincs jól. A férfi azonban nem élt a lehetőséggel, mert mielőbb haza akart volna érni. Utóbb belátta, hogy nem lett volna szabad olyan állapotban vezetnie. Szerinte a baleset is azért történt, mert közvetlenül előtte rátört a rosszullét.

A most 37 éves dobozi férfit a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségével gyanúsítja, és a napokban vádemelést javasolt ellene.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.