Ha a létfontosságú szervek védelme megsérül

A közlekedési balesetek gyakori sérülései közé tartoznak a mellkas-sérülések. Mivel mellkasunk létfontosságú szerveinket védi, sérülésének ellátása figyelmet igényel.

A mellkas fogalma és szerepe A mellkas a bordák által határolt anatómiai terület, amely több létfontosságú szerv védelmét biztosítja. Az emberi testnek 12 pár bordája van, ezek közül hét pár úgynevezett valódi, három pár úgynevezett ál-, míg két pár úgynevezett lengőborda.

Valamennyi borda a gerinccsigolyák háti szakaszától indul. A valódi bordák közvetlen, porcos összenövéssel csatlakoznak a szegycsonthoz, míg a három álborda porcai szegycsont közeli végükön egyetlen porccá nőnek össze és ezzel az egyetlen porccal kapcsolódnak a szegycsonthoz. A lengőbordák nem csatlakoznak a szegycsonthoz.

A bordák alkotta mellkas védi a mechanikai behatásoktól két tüdőnket, a szívünket és a nagyereket, s meglepő módon kevesen tudják, de a máj és a vesék is a bordák alatt helyezkednek el. Az említett szervek mechanikai védelme mellett a mellkas segíti a légzést és a vérképzésben is jelentős szerepet tölt be.

Bordatörés és tünetei A leggyakoribb és legegyszerűbb, de nem feltétlenül a legenyhébb mellkas-sérülések közé a borda törése tartozik. Annak eldöntése, hogy zúzódás, csontrepedés, vagy törés történt, nem feladata az elsősegélynyújtónak. A panaszok ugyanis, főként az első időszakban, hasonlóak, az első ellátást lényegesen nem befolyásolja.

Típusos sérülés a gépkocsibaleseteknél, amikor a kormány, vagy a műszerfal okoz bordatörést, de a régebbi biztonsági övek is ütést mérhetnek a mellkasra.

Fontos hangsúlyozni, hogy a szabályosan használt biztonsági öv több súlyos sérüléstől óvja a szervezetet, ne felejtkezzünk el alkalmazásáról, hívjuk fel erre utasaink figyelmét is.

A legegyszerűbb bordatörésnek is tipikus tünete a belégzésre fokozódó, erős, szúró mellkasi fájdalom, mely erősödik minden olyan tevékenységre, ami a mellkas mozgását vonja maga után, például mozgás, köhögés, légvétel. Emellett jelentkezhet a sérülés helyén hematóma, nyomásérzékenység és egyéb élettani tünetek, mint például nehézlégzés. Súlyos esetben a légzés felületesé válhat, vérnyomásesés, szapora pulzus észlelhető.

Maga a sérülés általában enyhének ítélt, de komoly veszélyei lehetnek. Az eltört bordavégek légmellet okozhatnak, súlyosabb esetekben belső szerveket sérthetnek meg. Fokozottan veszélyes az úgynevezett sorozat-bordatörés, amely esetén több, egymás utáni borda is eltörik, jelentősen nehezítve a légzést.

További súlyos sérülés az ablakos bordatörés, amikor általában több borda, több helyen is eltörik, a kitört bordarészek, mint egy ablakként képzelhetők el. Az úgynevezett plasztrontörés esetén kétoldali, sorozat-bordatörés következtében a szegycsont mintegy kitörik a mellkasból. Ez a mellkas statikájának megbomlásához, súlyos légzés zavarhoz, így életveszélyes állapothoz vezethet.

Bordatörés ellátása

A bordatörött sérültet nyugalomba kell helyeznünk, a számára legkedvezőbb testhelyzetet alakítsuk ki. Ez az esetek döntő többségében a félülő helyzet lesz. A cél, hogy a sérült légzése minél könnyebb és fájdalom mentesebb legyen. Folyamatosan figyeljük a sérültet, mert állapota romolhat.

Keressük az oxigényhiány (hipoxia), valamint az esetleges belső sérülések tüneteit. Utóbbiakra utalhat a véres köpet, a kivérzéses sokk, a keringés és légzés összeomlása.

Amennyiben a fájdalom erős és megjelenik a nehézlégzés hívjunk mentőt a sérülthöz.

Mit tesznek a kiérkező mentők? A betegek ellátása számtalan körülménytől függ. Az alábbi ellátás csak nagy általánosságban igaz, ezektől jelentős mértékben eltérő ellátás is indokolt lehet.

Első lépés az általános betegvizsgálat, melynek keretében az alapvető életfunkciók, a légzés és a keringés paramétereit vizsgáljuk. Ennek részét képezi a vérnyomás, pulzus- és légzésszám mérése, kóros légzés megjelenésének észlelése, vér oxigén szintjének ellenőrzése.

A sérültet nyugalomba kell helyezni, az oxigén adagolását meg kell kezdeni. Szükség esetén gyógyszeres fájdalomcsillapítást kell végezni.

A mentőautóban szállítás közben is kialakítható a félig ülő helyzet, mely az optimális pozicionálást jelenti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.