Ez a legfontosabb, ha kullancsot találsz magadon

A nyár közeledtével egyre inkább vágyunk a szabadba. Fontos azonban, hogy kirándulás során legyünk nagyon óvatosak a kullancsokkal, mert súlyos fertőzéseket terjeszthetnek.

Magyarországon a Lyme-kór és a vírusos agyhártya- és agyvelőgyulladás a két leggyakoribb kullancs által terjesztett betegség – hívja fel a figyelmet hétfői Facebook-posztjában a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). A megelőzés alappillére, hogy amikor csak bokros-fás, sűrű aljnövényzetű területen járunk, hazaérve ellenőrizzük, nem kapaszkodott-e ránk kullancs. Ha pedig találunk egy vérszívót a bőrünkbe fúródva, fontos, hogy mihamarabb eltávolítsuk. Minél tovább marad ugyanis ott, annál fokozottabb a kórokozók átvitelének veszélye.

Posztjában az NNGYK rámutat, hogy a kullancsot tilos zsírral vagy olajjal lekenni. Ennek hatására ugyanis fuldokolni kezd, amire válaszul még több nyálat ürít a szervezetbe, tovább növelve a fertőzéskockázatot. A szakszerű kullancseltávolításhoz gyógyszertárban kapható kullancseltávolító kanalat érdemes inkább használni, vagy ha nincs ilyen otthon, akkor egy csipesszel, cérnával, esetleg körömmel is megpróbálhatjuk kihúzni az állatot. A lényeg, hogy a bőrhöz a lehető legközelebb fogjuk meg a vérszívót, anélkül, hogy összenyomnánk az utótestét. Nem szabad csavargatni, csak lassan húzzuk felfelé, amíg elengedi a bőrt.

Mindenképpen forduljunk orvoshoz, ha a csípést követő egy hónapon belül gyanús tüneteket észlelünk magunkon. E körbe tartozik az úgynevezett Lyme-folt, amely legalább öt centiméter átmérőjű vöröses-lilás bőrpírként jelentkezik. Szintén érdemes szakemberrel konzultálni, ha – akár bőrtünet nélkül is – belázasodunk, fejfájást, izom- és ízületi fájdalmat tapasztalunk az említett időszakban. Ha pedig szívdobogásérzés, bénulás, nehézlégzés vagy súlyos fejfájás lépne fel, tárcsázzuk a 112-es segélyhívót!

Borítókép: Getty Images

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +7 °C

Többnyire gomolyfelhős, napos időre van kilátás, a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Az északkeleti megyékben egy-egy zápor előfordulhat, majd délután délnyugat felől fokozatosan nő a zápor, zivatar kialakulási esélye. Főként a középső országrészben ismét megélénkül az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul, az északkeleti határnál lesz a hűvösebb, míg a délnyugati tájakon a melegebb idő. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, ma hidegörvény alakítja időjárásunkat, fronthatás nem érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra