Életet mentett a 17 éves diáklány

Az iskolából hazafelé menet vette észre a diáklány, hogy egy idős férfi rosszul van, azonnal a segítségére sietett.

Az életét köszönheti egy fiatal diáklánynak az az idős ember, aki a vasútállomáson lett rosszul - számol be a példás életmentésről az Országos Mentőszolgálat. Hősies helytállásának és gyors helyzetfelismerésének köszönhető, hogy a mentők időben kiértek a beteghez.

A beszámoló szerint a 17 éves Juhász Alexandra éppen hazafelé tartott az iskolából, amikor a vonatállomáson meglátta, hogy az ott várakozó idős férfi hirtelen összeesik. Azonnal a segítségére sietett, megpróbálta felébreszteni a beteget, aki nem reagált, így megvizsgálta légzését is, miközben más diákok értesítették a mentőket. 

A férfi már nem lélegzett, így a mentésirányító instrukciói alapján a fiatal diáklány habozás nélkül megkezdte az újraélesztést, amihez perceken belül a tatabányai mentősök is csatlakoztak, akik emelt szinten folytatták az életmentést. Az időben megkezdett mellkasi nyomások sikerre vezettek, így a férfit kritikus állapotban kórházba szállították a mentők. 

“Úgy érzem, hogy minden embernek ezt tanulnia, gyakorolnia kellene, és cselekedni, ha bármi ilyen történik körülöttük. Merjenek közbelépni, mert valakinek közbe kell, mert az az ember akinek segítünk bárkinek lehet az anyukája, apukája. Ezért, ha a mi szüleink lesznek rosszul, nekik is segítsen valaki, jusson esély minden embernek. Ha megment egy életet, többet is megment!” - tolmácsolta a mentőszolgálat Alexandra üzenetét. 

Borítófotó: Országos Mentőszolgálat Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.