Csokipapírba rejtve kapta a pénzt a korrupt orvos

Egy pécsi orvost és egykori asszisztensét fogták el a rendőrök, akik sajátos módon vették át a kenőpénzt a páciensektől.

Csokoládépapírba rejtve vette át az esetenként 10-20 ezer forintos pénzeket egy nőgyógyász és asszisztense - írja a Police.hu.

A gyanú szerint, miután az asszisztensnő nyugdíjba vonult, megállapodtak a doktorral abban, hogy a régi páciensekkel továbbra is a nő tartja a kapcsolatot telefonon, és megbeszéli velük, hogy amikor a doktorhoz mennek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által finanszírozott vizsgálatokra, akkor 10–20 ezer forintot csokoládépapírba rejtve adnak át neki. Az így szerzett pénzből az orvos kezdetben betegenként 1000, majd 2000 forintot adott a volt asszisztensének.

A rendőrök mindkettőjüket előállították a főkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. A középkorú nőgyógyász és asszisztense ellen vesztegetés elfogadása miatt nyomoz a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

Borítófotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!