Áramütés és villámcsapás: megrázó hatások

Az áramütés és villámcsapás rendszeresen előforduló baleset, amelynek akár egészen komoly, olykor halálos következményei is lehetnek. Áramütésben azonban sokkal több ember veszíti életét, mint villámcsapásban.

A sérülések attól függően változnak, hogy milyen az áram típusa (egyenáram vagy váltóáram), mekkora volt a feszültség, az áramerősség, mekkora volt az érintett szövetek ellenállása, és a villamos energia milyen úton haladt keresztül a testen.

Milyen károkat okozhat az áramütés?

Az alacsony feszültségű áram (kevesebb, mint 500 volt) általában nem okoz jelentős kárt az emberben. A nagy feszültségnél (több mint 500 volt) viszont komoly szövetkárosodás is felléphet. Az ilyen áramütéseknél általában van bemeneti és kimeneti sérülés is, azokon a pontokon, ahol az emberi testet érve záródott az áramkör.

Áramütés az agyba és elmúlik a fájdalom?
Az agyba vezetett elektromos áram segítségével sikerült felszabadítani a szervezet legerősebb természetes fájdalomcsillapítóit, így csökkenthetővé válik a legsúlyosabb migrén is.
Ezek alapján hajlamosak lennénk azt gondolni, hogy a súlyos áramütések elsősorban a nagyfeszültségű áram miatt következnek be, de a baleseti statisztikák szerint az áramütések kétharmada a 230 voltos „háztartási” hálózaton történik, amelynek jellemezői elegendőek lehetnek a halálos kimenetelű balesethez is, ha a körülmények olyan szerencsétlenek. Alighanem mindenki hallott már a hálózatra csatlakoztatott és a fürdőkádba ejtett hajszárítóról szóló történetet.

áramütés
Az áramütést célszerű megelőzni, különösen gyerekeknél

Az áramütések és a villámcsapás következményei igen változatosak. Ez abból fakad, hogy az áram nem csak égési sérüléseket, roncsolást okozhat, hanem ha a test működési rendszerére is. Ne feledjük valójában elektromos vezérlésű biomechanikus gépezetek vagyunk. Az áram ezért súlyos görcsöket okozhat (amelyek csonttöréssel is végződhetnek), vagy összezavarhatja, meggátolhatja az elektronikus jeltovábbítást a szervezetben, ami szívleállást okozhat. Illetve hosszútávú következményeként idegrendszeri zavarok, vesekárosodás, szürke hályog és egy sor másik betegség is kialakulhat.

Míg az alacsony feszültségű áram többnyire felszíni sérüléseket okoz, a nagyfeszültségű áramütés következtében olyan belső károsodások alakulhatnak ki, amelyek csak alaposabb vizsgálatokkal deríthetők ki. Nagyfeszültség esetén előfordul, hogy az áram ívet húz az áramforrás és a sérült között, aminek súlyos égési sérülés a következménye, amelyet többnyire csak sebészeti ellátással lehet kezelni.

Áramütés tünetei:

  • 0,5-2 milliamper: bizsergés2-6 milliamper: enyhe görcs
  • 6-10 milliamper: fájdalmas görcs
  • 10-15 milliamper: elengedési küszöb (a végtagok görcsei)
  • 15-25 milliamper: mellkasi görcs, légzésbénulás
  • 25-30 milliamper felett: szívbénulás, kamrafibrilláció, halál

Nem mindenki éli túl a villámcsapást

A villám sújtotta emberek azonnali halála többnyire a szívleállás következménye. Más kérdés, hogy a szöveteikben áthaladó áram még az életben maradóknál is olyan károkat eredményez, amelyek hosszú évekig, olykor csak nehezen azonosítható forrású fájdalmakat okozhatnak a balesetet szenvedetteknek.

Egy kis fizikával és a hatásokkal mindenesetre jó tisztában lenni. Az áramütésnél is működik Ohm-törvénye, azaz az áram erőssége (mértékegysége az amper, A) egyenlő a feszültség (volt, V) és az ellenállás (ohm, O) hányadosával. Ezért nem mindegy, hogy nedves vagy száraz kézzel érünk-e hozzá az áramforráshoz, hiszen a száraz bőr ellenállása 100 000 ohm, a nedves bőré viszont csal 1000 ohm, a belső szerveké pedig csak 500 ohm. A 2000 milliampert meghaladó áram már szívritmuszavart okoz, de a 100-2000 milliamperes áramütés is kiválthat kamrafibrillációt vagy úgynevezett késői (az áramütés után 1-3 órával bekövetkező) infarktust. Az egy percnél hosszabb 20-100 milliamperes áramütés pedig hipoxiához vezethet a szív- és az agyszövetekben.

Forás: www.emedicinehealth.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagy részén napos idő lesz legfeljebb kevés fátyolfelhők mellett. Ugyanakkor az északnyugati tájak fölé vastagabb fátyolfelhők, illetve délután, estefelé gomolyfelhők is sodródhatnak de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. A délies szél az Észak-Dunántúlon olykor megélénkül, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Délutánra 31 és 37 fok közé melegszik fel a levegő. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.