A világon ennyien éheznek

Egyre többen éheznek a világon: tavaly már több mint 821 millió embert érintett ez a probléma - közölte az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ).

A helyzet már harmadik egymást követő éve folyamatosan romlik. 2015-ben 785,4 millió, 2016-ban 796,5 millió, 2017-ben pedig 811,7 millió ember volt alultáplált. Tehát az emberiség csaknem 11 százaléka nem jutott elegendő táplálékhoz 2015 óta. A helyzet alapján igencsak nehéz lesz elérni azt a célt, hogy 2030-ra megszűnjön a Földön az éhezés.

éhezés, alultápláltság, élelem, szegénység,
Nehéz lesz megszünteni az éhezést a Földön. Fotó: 123rf

Meddig bírjuk étel nélkül?

Számos tényező befolyásolja, hogy meddig marad életben valaki táplálkozás nélkül, ugyanis mindenki másképpen reagál a táplálékhiányra . Van, aki egy-két napig is egészen jól bírja, míg mások már néhány óra után fáradtak, zavarodottak, gyengék lesznek. Nem mindegy, hogy az illető milyen egészségügyi problémákkal küzd, vagy hogy milyen a környezet hőmérséklete, de befolyásoló tényező az életkor és a testsúly is. Egy biztos: a hosszú távú éhezés rendkívül káros hatással van a szervezetre.

Éhező gyerekek világszerte

A rossz gyerekkor kevésbé ismert hatása - részletek itt!

Egy gyereknapkor kiadott jelentés szerint világszerte minden negyedik gyereknek tönkreteszik a gyerekkorát. A gyermekkort leginkább szétziláló tényezők közé tartozik egyebek mellett a hiányos táplálkozás is. Azért történtek előrelépések: a tanulmány szerint világszerte legalább 280 millió gyereknek jobb élete van, mint 2000-ben. Egészségesebben és nagyobb biztonságban nőnek fel, oktatáshoz és elegendő táplálékhoz jutnak, valamint védve vannak a gyerekmunkától vagy a korai házasságtól. Napjainkban 4,4 millióval kevesebb a gyerekkorban bekövetkező haláleset, 48 millióval kevesebb gyerek szenved hiányos táplálkozás okozta fejlődési zavartól, 94 millióval kevesebb gyerek dolgozik és 3 millióval csökkent a tinédzserterhességek száma is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.