A mustgáz ezért öl

Évről évre csaknem tucatszor riasztják mustgáz miatt a tűzoltókat, és bár egyszerű a balesetek megelőzése, szinte egyetlen esztendő sem telik el tragédia nélkül - hívta fel a figyelmet a katasztrófavédelem.

A mustgáz - a bortermelés egyik veszélyforrása - egyszerű szén-dioxid, amely a gyümölcs erjedése (a cukor alkohollá alakulása) során keletkezik. Színtelen, szagtalan, a levegőnél másfélszer nehezebb gáz, amely zárt térben a levegőt kiszorítva a padló szintjétől tölti fel a helyiséget. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményben hívta fel a figyelmet a gázra, amely szinte minden évben követel halálos áldozatokat országszerte.

Gázmérgezéses baleset viszonylag gyakori. Legtöbbször fűtési szezonban, a hibás fűtőkészülékből, füstelvezetésből kiszivárgó égéstermék, szén-monoxid, illetve késő ősszel, a szüret utáni mustgázban lévő széndioxid óvatlan belégzése következtében fordul elő, és évente százak életét követeli. Alábbi cikkünkben mindent megtudhat róla!

Önmagában nem mérgező, de halált okozhat

A szén-dioxid önmagában nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt a pincéből, oxigénhiányos környezetet hoz létre. A mustgáz miatt kialakuló oxigénhiány szédülést, álmosságot, eszméletvesztést, végül akár fulladásos halált is okozhat. Évente több tragédia történik emiatt Magyarországon.

Ha a gyertya lángja kialszik, azonnal hagyjuk el a helyiséget
Ha a gyertya lángja kialszik, azonnal hagyjuk el a helyiséget

A balesetek a szén-dioxid-érzékelők telepítésével megelőzhetőek, de egy gyertyával is ellenőrizni lehet a pincéket. Fontos azonban, hogy a gyertyát ne vállmagasságban, előre kinyújtott kezében tartsa a pincébe igyekvő, hanem eressze derékmagasság alá. A legegyszerűbb megoldás egy lapátra - vagy más kerti szerszámra - helyezett mécsest, gyertyát tartani lábmagasságban. Ha a láng kialszik, akkor nincs elegendő oxigén a pincében, és azonnal el kell hagyni a helyiséget - tanácsolta a katasztrófavédelem.

A gázmérgezés összefoglaló elnevezése a különböző, egészségre ártalmas gázok vagy légszennyezések belégzése révén kialakult egészségkárosodásnak. Többnyire akkor jön létre, ha olyan gázok kerülnek a szervezetbe, amelyek akadályozzák a szabályos oxigénfelvételt, a légzést (például fojtó gázok), de más mérgező hatást okozó gázok vagy gázkomponensek is okozhatják. Leggyakoribb tünetei a légutak nyálkahártyáinak izgalma, könnyezés, fejfájás, hányinger, égető érzés az orr vagy a garat nyálkahártyáján, esetenként eszméletvesztés. Hatásairól és tüneteiről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.