A legveszélyesebb ételszínezékek

A színes ételek, édességek és cukorkák ugyan kifejezetten csábítónak tűnhetnek, érdemes azonban szem előtt tartani, hogy sok esetben tartalmazhatnak egészségre ártalmas színezőanyagokat.

Vörös 40

Bizonyos gyorséttermekben ezzel színezik például az eperszószt, amelyben a színezéken kívül még cukorszirup és minimális mennyiségű valódi gyümölcs is található. Ez a festéktípus benzidint tartalmaz, amely közismerten rákkeltő. Egyes gyermekek számára készült folyékony gyógykészítményekbe is belekeverik. Ezen kívül megjelenhet kenyerekben, gabonapelyhekben és italokban.

Kék 1

Milyen élelmiszeradalékokat érdemes kerülni a mindennapi táplálkozásunk során? Részletek itt.

Ha észrevesszük, hogy egy új farmer viselése után bőrünkön halvány kék foltok keletkeznek, akkor ennek a festéknek köszönhető. A bőrön keresztül pedig bejut a szervezetünkbe is, ahol károsíthatja az idegsejteket, allergiás reakciókat, sőt viselkedési zavarokat is kiválthat. Cukorkákban és fogápolásra használt termékekben is megtalálható.

Bizonyos ételszínezékek veszélyesek lehetnek az emberi szervezetre
Bizonyos ételszínezékek veszélyesek lehetnek az emberi szervezetre

Sárga 5

Gyakran megtalálható üdítőitalokban, gyógyszerekben, vitaminokban és savlekötőkben. Csökkentheti a spermaszámot, allergiás reakciókat , sejtkárosodást is okozhat, tartrazin néven is ismert. Cinkhiányt is okozhat a szervezetben, amely gyerekeknél viselkedészavarok kialakulásához is vezethet.

Sárga 6

Ez az ételfesték egyebek mellett a heredaganatokért is felelős lehet, illetve gyakran okoz allergiás reakciót, súlyosbíthatja az asztmás tüneteket, valamint hiperaktivitást is kiválthat. Kerülhet belőle sajtokba, kekszekbe és sajtot tartalmazó készételekbe is.

Karamellszínezék

Nagyon sok cukorkában megtalálható, illetve kólafélékben is, valamint bolti szószokban, sörökben és készételekben is. Rákkeltő hatású lehet.

Forrás: livestrong.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.