„A magánszférám eltűnt” – újabb videót tett közzé Karsai Dániel

Megmutatta, milyen állapotban van most.

A Bibó István Szakkollégium vitaestet rendezett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az életvégi döntés kérdésköréről, ahová Karsai Dánielt is meghívták. Az alkotmányjogász a Facebookon reagált:

„Sajnos a vitán egészségi állapotom miatt nem tudok részt venni. Ez volt bibósként különösen fáj, de az intézményhez fűződő szép emlékeim miatt szeretnék mégis hozzájárulni a beszélgetéshez” – fogalmazott. Az eseményre ezért egy háromperces videót küldött, amelyet online is meg lehet nézni.

Karsai Dániel ügyéről korábban többek között itt számoltunk be.

„Két hónapja nem tudok modern technikát használni, mobilt, tabletet, a legbensőségesebb üzeneteimet is valaki más nézi meg nekem és válaszol helyettem. A magánszférám tehát a szó szoros értelmében eltűnt” – számolt be jelenlegi, folyamatosan romló állapotáról.

Ezután bemutatta a fejére erősített pántot, amit két héttel ezelőtt kapott, hogy így újra képes legyen kezelni a tabletjét.  „Ha lassan is, de újra tudok gépelni. Elképesztően jó érzés, hogy végre megint poénkodhatok mondjuk a focin” – mondta el tapasztalatait a fejére erősített érintőceruza használatáról. „Önök szerint ez teljességgel méltóságteljes?” – tette fel végül a kérdést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

Az északkeleti harmadban nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, míg másutt elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet, de felhős, egyes körzetekben akár reggelig is borult maradhat az ég. Néhol pára- és ködfolt nem kizárt. Megszűnő jelleggel lehet további kisebb eső - főként a dunántúli és a déli tájakon. Gyenge légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +5 fok között valószínű, viszont a keleti, északkeleti harmadban nagy területen ennél hidegebb lehet, keményebb fagyra is számítani kell. Pénteken újabb hidegfront vonul át az országon, amely tovább fokozhatja a tavasz eleji, amúgy is szeszélyes időjárás hatásait.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!