20-30 kilós fogyást ígérnek? Ezért ne dőljön be

A fogyasztói tudatosságot javító kampányt indított a Gazdasági Versenyhivatal Versenyügyi Tanácsadó Irodája. S a középpontba a sokat ígérő, de annál kevesebbet teljesítő fogyasztótablettákat állította.

Az iroda szóvivője az InfoRádiónak elmondta, gyakori, hogy egyes termékeket jól ismert művészekkel, színészekkel reklámoznak, csakhogy ez nem jelent garanciát a reklámban közölt állítások igazságtartalmára. Gyakran találkoznak olyan esetekkel, amikor a panaszosok arról számolnak be, hogy nem az ígéreteknek megfelelően fogyasztotta le őket a tabletta, pedig az ismertető akár 20-30 kilós fogyást is ígért.

Ne dőljünk be a sokat ígérő fogyasztószereknek!

Többek között e fondorlatok visszaszorítása érdekében indította el a Gazdasági Versenyhivatal a "Gondolja végig higgadtan" kampányát, amelynek egyik alappillére éppen a fogyasztótabletták témája. "Fel szeretnénk hívni a fogyasztók figyelmét, hogy nem minden arany, ami fénylik, ezért nagyon meg kell nézni, mi az, amit porok vagy pirulák formájában beveszünk azért, hogy csinosabbak, szebbek legyünk" - hangsúlyozta Gyarmati Anett.

A hivatal ezért azt tanácsolja, hogy aki elhatározta egy ilyen termék kipróbálását, a vásárlás előtt nézzen utána a terméknek a honlapján. Keressen rá a cégre, ellenőrizze a cég elérhetőségi adatait, hogy létezik-e egyáltalán. Így lehet meggyőződni róla, hogy ha visszavásárlási garanciát ígér a forgalmazó, azt valóban teljesíteni tudja-e.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,3 millió forint bírságot szabott ki a a Bio-Herb Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re (Bio-Herb), mert a Magyar Rákellenes Liga ajánlásával jogsértő módon reklámozta a 105-Deuterium Water Balance elnevezésű terméket. Részletek!

"Nem kell feltétlenül hinnünk a reklámokban szereplő előtte és utána készült fotóknak, mivel annak ellenére, hogy elég egyértelműeknek tűnnek, nagyon megtévesztőek lehetnek" - mondta a szóvivő.

Forrás: InfoRadio.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!