Koronavírus: erre számíthatunk a nyáron

A vendégek júliusra és augusztusra egyre nagyobb számban foglalnak szállást, ám a szakemberek szerint már a nyaralásaink sem lesznek olyanok mint a járvány előtt.

A koronavírus miatt leállt gazdaság újraindítását szolgáló, május elejétől tervezett enyhítések olyan új szabályokkal járhatnak együtt, amelyek az emberek mindennapi életére is kihatnak. Részletek itt.

Az egy hónappal korábbival összehasonlítva áprilisban 30 százalékkal nőtt belföldön a szállásfoglalás aránya - mondta Könnyid László, az Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese kedd reggel az M1 aktuális csatornán. A vezérigazgató-helyettes közölte, a szakma június elejére-közepére várja a járványhelyzet enyhülését, sőt az újraindulást. A vendégek is június második felére, júliusra és augusztusra már nagy számban foglalnak szállást - tette hozzá.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19, turizmus
A koronavírus-járvány miatt határozatlan időre lezárt szabadstand Balatonfenyvesen a kijárási korlátozás idején. Fotó: MTI/Varga György

A többség belföldre szavaz

A műsorban felidézték az MTÜ nemrégiben közzétett felmérését, amelyből kiderült, hogy a magyarok több mint fele tervez belföldi utazást a járvány után az idén. A válaszadók 12 százaléka úgy nyilatkozott, hogy felkeres majd valamilyen külföldi úti célt, legtöbben Horvátországot és Görögországot jelölték meg. Könnyid László szerint a megkérdezettek fele fontosnak tartja, hogy a foglalásokat rugalmasan kezeljék a szállodák, míg negyedük szerint a második legfontosabb kérdés az egészség. "Egyet már most kijelenthetünk, nem ugyanolyan lesz pihenni, mint az elmúlt időszakban, a járvány előtt, rengeteg dolog meg fog változni" - hangsúlyozta, hozzátéve, valószínűleg a felszolgálók szájmaszkot és kesztyűt viselnek majd, a napágyakat egymástól két méterre helyezik ki, és a strandon is figyelni kell a társadalmi távolságtartásra.

A kérdés: betartják-e a fővárosiak a kötelező maszkviselést? A választ társportálunk, az nlc.hu nagyképes riportjából tudhatjuk meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.