Fekete Afrika sötét élményeiről (x)

Afrika elbűvöl egzotikus miliőjével, amely egyben az egészségünket komolyan veszélyeztetheti. Ezért is kell felkészülni az ott előforduló betegségek megelőzésére is.

Az elmúlt évben az egzotikus országokba készülő utazók közel harmada afrikai úti célpontot választott magának. Ez nem meglepő, hiszen a "fekete" földrész mindenkinek az igényeit kielégíti: akik olcsón szeretnének pihenni vagy egy szafarira vágynak, azok általában Kenyába utaznak, ha valakinek a nyugalom, a türkizkék tenger és a korallzátonyok jelentik a legtöbbet, az Mauritius vagy Zanzibár szigetét választja, aki pedig a luxust szeretné élvezni, az a Seychelle-szigeteket látogatja meg.

A szafarik kockázatosak?

A legtöbb utazó azért választja sárgaláz is, amely ellen szintén védőoltással lehet védekezni. A sárgaláz ellen 10 nap alatt alakul ki védettség és 10 évre szól.

Álomszigetek valóságos fertőzésekkel

Kenya és Tanzánia partjaitól nem messze három csodálatos sziget várja a fehér homok szerelmeseit. A fűszerszigetnek is nevezett Zanzibáron ne hagyjuk ki a főváros piacait, mivel itt szinte minden egzotikus fűszert és fűszerkeveréket beszerezhetünk. Az ország gasztronómiája nemcsak a fűszerek miatt híres, hanem amiatt is, hogy három földrész, Afrika, Európa és Ázsia hagyományait elegyíti. Érdemes az utazás előtt beoltatnunk magunkat hepatitis A és B, valamint hastífusz ellen, így bátran hódolhatunk Zanzibár ínyencségeinek, az ételekkel és italokkal könnyen elkapható hepatitis A vírus és tífusz baktérium nem jelenthet veszélyt. Természetesen ne feledjük, hogy a gyümölcsöket hámozva fogyasszuk, és válasszunk a magasabb kategóriájú éttermek kínálatából az olcsó utcai árusok helyett. Talán így elkerülhetjük a hasmenést. Zanzibár szigetén a ma­lária szúnyogok csípésétől is óvakodnunk kell megfelelő ruházattal és rovarírtószerek használatával. A ma­lária megelőzésére javasolt gyógyszer szedésének megkezdése legkésőbb az indulás előtt 1-2 nappal ajánlott.

Mauritius az elmúlt két évben került be az egzotikus úti célpontok listájára, és ma már valódi slágerré vált az utazók körében. Mindenki számára vonzóak a fehér homokos tengerpartok, a minden igényt kielégítő luxusszállodák, a forgalmas főváros gyarmati stílusban épült ódon utcácskái. Mauritiuson az indiai és az afrikai kultúra keveredik, például az őslakosság sem teljesen fekete, mint az afrikai partokhoz közelebb lévő Zanzibáron. Az itt élők kedvesek, és a közbiztonság is elég jónak mondható, így bátran szervezhetünk önálló kirándulásokat. A sziget késő nyáron és kora ősszel rendkívül csapadékos, ilyenkor ügyelni kell a ma­láriaveszélyre is, főként a falvakban. Ha tehetjük, aludjunk moszkitóháló alatt, mindig kenjük be a szabadon lévő testrészeinket szúnyogriasztó krémmel, illetve ma­lária elleni gyógyszerrel is védekezzünk. A háziorvosunk ill. az oltóközpontok pontos felvilágosítást tudnak adni a ma­lária elleni gyógyszerekről, illetve a védőoltásokról. Mauritiusra utazók számára továbbá ajánlott a hepatitis A és B, valamint a hastífusz elleni védőoltás felvétele is.

A Seychelle-szigeteket nevezhetnénk az ellentétek szigetének is: sík, hófehér homokos, korallos partok váltogatják egymás a vulkáni eredetű fekete dombokkal, hegyekkel, sziklákkal, az európai körülményeket is messze felülmúló, pompázatos, ötcsillagos luxusszállodák várják az ideutazókat, miközben az ország őslakossága éhezik. A gyönyörű turistaparadicsomok mellett a helyiek nyomornegyedeivel is találkozhatunk. A szigetre látogatóknak egészségügyi szempontból is fel kell készülniük a végletekre: a hepatitis A és hastífusz oltás felvétele mindenképpen ajánlott, hiszen a luxusszállodák személyzete túlnyomórészt a helyi lakosok közül kerül ki, akik nem mindig a megfelelő higiéniai körülmények között élik mindennapjaikat, és óvatlanul is megfertőzhetik az európai utazókat. A he­patitis B elleni védőoltás felvétele is megfontolandó, hiszen akár egy fogászati beavatkozás során is el lehet kapni ezt a súlyos, gyakran halálos kimenetelű betegséget.

Amennyiben kiválasztottuk, hogy télen melyik egzotikus afrikai paradicsomba szeretnénk ellátogatni, akkor az utazás előtt legalább egy hónappal keressük fel háziorvosunkat vagy látogassunk el a hozzánk közel eső megyei oltóközpontba, ahol pontos felvilágosítást kaphatunk a védőoltásokról és a szükséges gyógyszerekről. Annyi azonban biztosan elmondható, hogy az afrikai térségben általánosan ajánlott hepatitis A és B ellen, hastífusz és a ma­lária ellen védekezni. A többi védőoltás felvétele pedig attól függ, hogy melyik területre utazunk pontosan, és ott milyen szabadidős programon veszünk részt. További információért érdemes rákattintani a www.utazaselott.hu weboldalra is.

Oltásra az interneten is bejelentkezhet erre a linkre kattintva.

Védőoltási szaktanácsadásra a Trópusi és Utazási Betegségek Intézetébe, valamint a XIII. kerületi Oltóközpontba a bal oldali linkre kattintva tud regisztrálni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!