Vigyázzunk a kalciumpótlókkal: szívrohamot okozhatnak

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a csontritkulás megelőzésére szolgáló kalciumtartalmú kiegészítőket szedő nők valójában kockára teszik szívük egészségét.

A BMJ április 19-i számában megjelent tanulmány szerzői szerint azonban annak ellenére, hogy eredményeik több hasonló, korábbi következtetést is alátámasztanak, nem feltétlenül jelentik a kalciumtartalmú kiegészítők vesztét.

"Egyelőre nincs egyetértés abban, hogy milyen ajánlásokat kellene megfogalmazni a kalciumtartalmú kiegészítőkkel kapcsolatban" - állítja a tanulmány vezető szerzője, Dr. Ian Reid, aki úgy véli, hogy az új eredmények jelentős mértékben befolyásolják majd az ajánlásokat. "Mi azt javasoljuk, hogy kritikusan kezeljék a kalciumtartalmú kiegészítőket, mert tanulmányunk eredményei arra utalnak, hogy több kárt okozhatnak, mint hasznot" - tette hozzá az új-zélandi Auckland Egyetem professzora. A szakértő szerint az a legóvatosabb hozzáállás, ha arra ösztönzik az embereket, hogy a szükséges kalciumot étrendi kiegészítők helyett étrendjükből vigyék be szervezetükbe, mivel az élelmiszerekben lévő kalciummal kapcsolatban nem mutatták ki a szívbetegség megnövekedett kockázatát.

Az új-zélandi kutatócsoport metaelemzéséből az derült ki, hogy a szívroham 27-31 százalékos növekedése figyelhető meg azokban a nőkben, akik D-vitamin nélkül szedtek kalciumot. Mivel az orvosok régóta ezt javasolják, sok idősebb nő szed csontjainak megerősítésére kalciumtartalmú kiegészítőket D-vitaminnal együtt vagy anélkül. A szerzők úgy vélik, a hatás biológiailag logikus, mivel a kalcium összefüggésbe hozható az artériák megkeményedésével.

Dr. Philip Houck, a Texas A&M Health Science Center College munkatársa azonban nem ért egyet. Szerinte igaz ugyan, hogy a kalcium általában a gyulladás jelzője lehet, a kalcium léziók valójában stabilabbak, így kisebb a szívroham kialakulásának esélye, mint olyan erekben, amelyek kevésbé meszesek. Ráadásul lehet, hogy statisztikailag szignifikánsak az eredmények, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy klinikailag is jelentősek. "Ha egy nőnek jó oka van arra, hogy csonterősítés miatt kalciumot szedjen, nem kell félnie attól, hogy kalciumot szedjen" - véli Houck.

Egy másik szakértő, Dr. Susan V. Bukata, a University of Rochester Medical Center docense pedig úgy véli, hogy a kutatás nem szolgáltat elegendő információt ahhoz, hogy végleges döntést lehessen hozni a kérdésben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
magas koleszterin diéta
Magas koleszterinszint: ez a 6 étel segíthet lejjebb vinni
egészséges bélflóra
Meglepő, hogyan hat a bélflórádra, ha fagyasztott kenyérből készített pirítóst eszel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos, száraz idő várható délutántól - főként a Dunántúlon - kevés fátyolfelhővel. Az Észak-Dunántúlon nagyobb területen megélénkül a délies szél, máshol gyenge, mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 13 fok között alakul, délnyugat, nyugat felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket.Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!