Újabb géneket fedeztek fel a magas vérnyomással kapcsolatban

A tudósok azonosították az első, a magas vérnyomás kialakulásának fokozott kockázatát hordozó gyakori génvariánsokat. Ez a betegség világszerte mintegy egymilliárd embert érint és stroke-ot, szívbetegséget és veseelégtelenséget okozhat.

A variánsok az NPPA és az NPPB géneken helyezkednek el, ezek szabályozzák a vérerek szűkületét kiváltó és a nátriumkiválasztást serkentő fehérjék termelődését, olvasható a Nature Genetics folyóiratban vasárnap megjelent tanulmányban.

A kutatók körülbelül 30 ezer ember DNS-ét elemezték, az NPPA és az NPPB területén keresték a genetikai kód árulkodó különbségeit. 13 darab úgynevezett egy-nukleotida-polimorfizmust (SNP) találtal, ezek az örökítő anyagban viszonylag kis arányban fordulnak elő, ám jelentős hatással bírnak a gének működésére. Az önkéntesek közel 90 százalékában jelen lévő egyik SNP az egyik kulcsfontosságú fehérje szintjének 20 százalékos csökkenésével és a magasvérnyomás kockázatának 18 százalékos emelkedésével volt összefüggésben.

"Jól ismert, hogy a magas vérnyomás halmozódhat a családokban, meghatároztak már néhány ritka genetikai szindrómát, amelyeknél megemelkedik a vérnyomás" - mondta el egy sajtóközleményben Christopher Newton-Cheh, a Massachusetsi Közkórház Humángenetikai Kutatóközpontjának munkatársa. "Azonban a világon egymilliárd embert érintő típus közös genetikai alapját nagyon nehéz meghatározni."

Az NPPA és az NPPB az úgynevezett pitvari és B-típusú natriuretikus peptidek termelésében játszik szerepet. A szívben akkor képződnek ezek a fehérjét, amikor az stressz alatt áll, így magas szintjük diagnosztikus eszközként használható szívelégtelenségben.

Valószínűleg még sok gén van, amely összefüggésben áll a magas vérnyomással, ám az új eredmények lehetőséget kínálnak olyan gyógyszerek kifejlesztésére, amelyek a hibás géneket gátolják, állítják a kutatók. "Egy napon talán kezelhetjük majd a natriuretikus peptid-hiányos betegeket oly módon, hogy visszaállítjuk a normál szintet és így csökkentjük a kockázatot" - foglalta össze Thomas Wang, a kórház kardiológiai részlegének orvosa.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.