Az elképzelés közel száz éve született meg, először 1907-ben írta le William James pszichológus, hogy "a mentális és fizikai erőforrásaink csak kis részét használjuk ki" - ezt azonban sokan félreértették, hiszen ő csak arra gondolt, hogy mindenkiben vannak olyan tulajdonságok, amelyekről elfeledkezik.
Az 1930-as években Karl Lashey állatkísérletek során próbálta elkülöníteni az agy különböző régióit. Sok patkány az agy bizonyos részeinek eltávolítása után továbbra is képes volt tanulni, illetve emlékezni, Lashey szerint ez azt bizonyította, hogy az agyban kihasználatlan, inaktív területek vannak.
Ha tehát képesek vagyunk valahogy megnövelni a használt agykapacitást, azzal nemcsak az intelligenciánkat növelhetjük meg, de emberfeletti képességekre is szert tehetünk. Ezt az elképzelést az elmúlt évtizedekben sok spirituális, illetve önfejlesztő elmélet a magáévá tette.
Kutatások szerint azonban ez az állítás hamis, sőt logikailag sem állja meg a helyét: miért nőtt akkorára az agyunk, ha nem is használjuk ki? Miért pazarol el annyi energiát a szervezetünk, ha az agyunknak csak kis része aktív?
Különböző képalkotó eljárások során megállapították, hogy az agyunk folyamatosan (még agyunk minden régiója mutat bizonyos aktivitást még a rutinszerű tevékenységek során is.
Szintén a mítoszt cáfolja az a tény, hogy az agyvérzésen átesettek észre sem vennék ezt és pontosan ugyanúgy tudnák élni az életüket, mint az agyvérzés előtt.
