Száz százalékos pontosságú a randidrog-érzékelő

Izraeli kutatók által kifejlesztett érzékelő segítségével bárki megbizonyosodhat arról, hogy kevertek-e az italába valamilyen nemkívánatos kábítószert.

Az eszköz valós időben működik, vagyis azonnal jelzi felhasználója számára, hogy feloldottak-e az italában valamilyen szert. A detektor az ital egyetlen cseppjének elemzésével kimutatja a kábítószereket, miután a folyadék a kutatók által kifejlesztett vegyülettel érintkezésbe lép. Az eszköz az eddigi mintákban 100 százalékos pontossággal kimutatta a két leggyakoribb randidrogot, a GHB-t és a ketamint.

Michael Ioffe a Daily Mailnek elmondta, hogy még csak nem is kell a fény felé fordítani az italt, az érzékelő azonnal kimutatja, hogy feloldottak-e valamilyen anyagot a pohárban. Maga a kábítószer lép kölcsönhatásba a kifejlesztett molekulával, ami elszínezi az italt. Csak annyi a teendő, hogy beledobjuk a poharunkba.

A kutatókat meglepte az eszköz 100 százalékos pontossága. Bármilyen italban, akár sörben, koktélokban vagy üdítőben tesztelték, helyes választ adott. A fejlesztők most támogatásra várnak, hogy minél hamarabb megkezdhessék találmányuk tömeggyártását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.